nlc.hu
Sztárok
2. gyerekét várja Nagy Dani felesége

Babát vár Nagy Dani felesége: az Exatlon közönségkedvence sokkot kapott, amikor megtudta

Óriási az öröm Nagy Dániel családjában. Az Exatlon Hungary harmadik évadának versenyzője és felesége kisbabát várnak.

Nagy Dani vlogger az Exatlon Hungary 3. évadának egyik közönségkedvence volt, ám sok sérülés hátráltatta a versenyben, ezért idő előtt el kellett hagynia Dominikát. Azóta is gőzerővel dolgozik és a karrierje mellett a magánéletében is szárnyal. Kiderült, hogy hamarosan bővül a családjuk, ugyanis a felesége, Rami a második gyermeküket várja.

„Szerettünk volna egy ideje babát, de nem stresszeltünk rá” – mondta a Tények Plusznak a vlogger felesége. Az is kiderült, hogy egy külföldi nyaralás során foganhatott meg a kicsi. 

„A bölcsis időszak elkezdődött, Olinak is jó volt, hogy közösségben lehet és nekünk is több időnk jutott egymásra. Ekkor pedig megtudtuk, hogy úton van a következő gyerekünk, eleinte viszont nem tudtam mit kezdeni az információval. Ültem, néztem magam elé, több nap kellett, hogy feldolgozzam, de természetesen nagyon örültünk” – emlékezett vissza Dani. Azt is elárulták, hogy a kisfiuk már nagyon várja a kistestvérét.

nagy dani és felesége

Nagy Daniékhoz hamarosan érkezik a második baba (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top