nlc.hu
Sztárok

Megszólalt Zámbó Jimmy első felesége

Hosszú idő után először szólalt meg Zámbó Jimmy első felesége

Zámbó Jimmy halála óta nincs férfi az életében.

Csoma Vera és Zámbó Jimmy fiatalon ismerkedtek meg egymással, de csak később alakult ki kettejük között a szerelem. Amikor találkoztak, a nő 21 éves és kétgyermekes anya volt, Jimmy pedig a 18. életévében járt. Sokan ellenezték a kapcsolatukat, de a szerelemnek nem lehetett parancsolni, nem sokkal később pedig megszületett közös fiuk, Krisztián

A kapcsolatuk pár évvel később zátonyra futott, amikor Jimmy megismerte Edit asszonyt, ám ennek ellenére hallani sem akart a válásról. „Hiába alapított új családot, képtelen volt elengedni. Tovább szeretett engem, én meg őt. Képtelen voltam ellenállni neki, de nehéz volt, mert egyúttal a tulajdonának is tekintett. Sokszor mondtam neki, hogy vele maradok, nem válok el, ha végre dönt, és lezárja második kapcsolatát. Tizenhét évem telt el így… Egyszer döntött is, elköltözött és újra akarta kezdeni, de akkor már tudtam, hogy ez nem lenne jó nekem” – emlékezett vissza Vera és azt is elárulta, hogy a halála előtt vacsorázni hívta exférje, ám erre már nem került sor. 

Időnként vele álmodom. Egy évben egyszer biztosan. Érdekes, mert minden elhunyt szerettem, így ő is, él az álmomban. Egy család vagyunk, és boldogok. Talán ezzel üzeni nekem, hogy mind jól vannak odafenn, és a szeretet sosem szűnik meg” – mondta a Story magazinnak Vera, akinek azóta sem volt férfi az életében.

Erről bővebben a ma megjelent Story magazinban olvashatsz: 

Story - címlap

Story – címlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top