nlc.hu
Sztárok

Csisztu Zsuzsa kiskamasz sportolóként

Így nézett ki kiskamasz sportolóként Csisztu Zsuzsa

Az 51 éves egykori tornász, műsorvezető ma már kétgyermekes anyuka.

Csisztu Zsuzsa tornászként 1982 és 1992 között volt a magyar válogatott tagja, visszavonulása után pedig elkezdte műsorvezetői és szakkommentátori pályafutását. Hat olimpiáról közvetített, sporthíradót vezetett, illetve olyan műsorok háziasszonyaként tűnt fel, mint a Napkelte, a Telesport vagy a Napló. 

Csisztu Zsuzsa kiskamaszként

Csisztu Zsuzsa gerendagyakorlata az országos junior és felnőtt tornabajnokságon a budapesti Tornacsarnokban (Fotó: Honéczy Barnabás/MTI)

Az egykori tornász Izing Klárának a Story magazinban futó rovatában korábban azt mondta, úgy véli, az édesanyja az ő boldogtalan, második házasságába betegedett bele, ugyanakkor ennek a betegségnek a kapcsán ismerte meg a műsorvezető a harmadik, orvos férjét. Bár Csisztu édesanyját végül legyőzte betegsége, a műsorvezető 100%-ig biztos benne, szeretett anyukája intézte fentről, hogy harmadik házasságkötése után viszonylag gyorsan lett várandós első gyermekével.

„Soha nem fogom elfelejteni a 2004-es athéni olimpiát, amikor megláttam a vízilabdacsapatunkat a dobogón, és ahogy megakadt a szemem a Steinmetz fivéreken. Hirtelen átcikázott az agyamon, milyen nagy boldogság lehet két ilyen fiú anyukájának lenni. Én is két ilyen stramm fiút szeretnék. Hiszem, hogy ezt bevonzottam az életembe” – mesélte korábban Csisztu Zsuzsa. 

Csisztu Zsuzsa kiskamaszként

Csisztu Zsuzsa 2005-ben (Fotó: Németh Gabriella/smagpix)

Az egykori tornász boldog házasságban él, tavaly ünnepelte 15. házassági évfordulóját dr. Ketskés Norberttel, akivel két fiút nevelnek, Krisztián 14, Adrián pedig nyolcéves. 

Bomba alakjának titka

A táplálkozástudományra szakosodott orvos férje állított össze Csisztu Zsuzsának egy hosszú távon is tartható, egészséges étrendet, amelyet a mai napig követ.

Nem kell szigorú szabályokat betartania vagy kalóriákat számolgatnia, és semmilyen ételt nem von meg magától, pusztán a mennyiségekre figyel nagyon.

„Nem folytatok aszkétaéletmódot, nem akarok már fitneszversenyeken elindulni. Az a célom, hogy még sokáig fitt maradjak, hogy a kertben együtt focizhassak a fiaimmal, vagy nagyokat kiránduljunk” – mesélte korábban a Best magazinnak.

Csisztu Zsuzsa kiskamaszként

Csisztu Zsuzsa és férje (Fotó: Korponai Tamás/smagpix)

Szakmájában is megtalálta a helyét

Csisztu Zsuzsa mostanában sokat forgat, saját csatornát épített ki, mely a szívügyévé vált. „A Csisztu Sport Cast műsor és a Csisztu Channel Youtube-csatorna azért fontos számomra, mert bár mindig is készítettem sztársportolókkal interjúkat, most olyan szemszögből közelítek a témákhoz, amelyek igazán izgalmasak és szokatlanok. A mostani adásban például három olyan élsportolóval készítettem interjút, akik a tokiói olimpián életük utolsó olimpiáján szerepeltek, olyan nyomás alatt kellett életük legjobbját kihozni magukból, hogy tudták, soha többet nem lesz erre esélyük. Cseh Laci ugyan nem nyert olimpiai aranyat, de húsz éven át a világ legjobbjai között volt, és naponta nyolc-tíz órát edzett, most viszont elárulta, alig várta, hogy végre sokáig alhasson, mert korábban mindig hajnalban kelt. De nemrég Tápai Szabinával és Kucsera Gáborral is beszélgettem, hogyan lehet menedzselni két sportolónak egy ekkora családot. Szeretem a munkámat, és azt, hogy most már saját műsorom, saját csatornám lehet az interneten” – mondta az nlc.-nek adott interjújában.

(Nyitókép: Schumy Csaba/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top