nlc.hu
Sztárok
Csuti véleménye Kulcsár Edina kapcsolatáról

Megszólalt Csuti Kulcsár Edina új kapcsolatáról: ,,Edina nem mindig volt velem őszinte”

Csutinak idő kell, hogy ezt feldolgozza.

Múlt héten derült ki, hogy válik Kulcsár Edina és Csuti, ma pedig a modell megosztotta a nyilvánossággal, hogy időközben szerelmes lett. A választottja nem más, mint G.w.M, azaz Varga Márk – a dolog pikantériája, hogy Csuti mutatta be őket egymásnak, erről pedig a Blikknek mondott pár szót.

csuti reakciója

Csuti is reagált volt felesége új kapcsolatára (Fotó: Instagram)

,,Nehéz erre hirtelen mit reagálni. Nagyon sok kérdés van most a fejemben, amire ez magyarázatul szolgálhat, de ülepednie kell a dolgoknak. Nem lenne szép, ha én véleményezném ezt a dolgot Edina és Márk között, továbbra is védelmezni szeretném a volt feleségemet. (…)Barátkoznom kell a gondolattal, igen, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni. Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azért is – bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem” – mondta Csuti a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top