nlc.hu
Sztárok
Tóth Vera eljegyzési gyűrűje

Megmutatta az új eljegyzési gyűrűjét Tóth Vera

December 24-én jegyezték el, de mostantól tudja nap mint nap hordani.

„Ennek igenis van súlya. Nem szó szerint értem, hanem lelkileg. Benne van az életünk, a belefektetett munka, a megértés, a boldog pillanatok, az egész pandémia által okozott megpróbáltatások hada, a megerősítés, a fent, a lent, a kommunikáció fontossága, a támogató szó, a társam jelenléte, az érzés, hogy szeretnek és hogy szerethetek valakit. Persze mondják, ne egy tárgy döntse ezt el, hanem belül érezzem és tényleg nem is ez dönti el, ez csak szép szimbóluma annak a sok mindennek, amit egymásért teszünk meg nap mint nap, egy gyönyörűség, amire ha ránézek, eszembe jut, hogy jó vagyok, ami megerősít abban, hogy értékes minden perc, amit az élet adhat. Innentől mindig viselem, büszkén, mert ez is fontos, hogy büszkék lehessünk egymásra és különlegesnek érezhessem magam azért, hogy engem választott” – írta Instagram-oldalán Tóth Vera, akit december 24-én, három évnyi rákészülés után jegyzett el Pauli Zoli

A gyűrű azonban nem volt jó, most viszont megmutatta azt az énekesnő azok után, hogy az ujjára formálták. Ez az: 

Megmutatta az eljegyzési gyűrűjét Tóth Vera

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top