nlc.hu
Sztárok
Növényi Norbert és Bunyós Pityu összecsapása

Megverekszik egymással Növényi Norbert és Bunyós Pityu

Összemérik az erejüket a ringben.

Növényi Norbert gőzerővel készül a mérkőzésre, ahogy Bunyós Pityu is. Úgy döntöttek ugyanis, hogy egy barátságos bokszmérkőzésen mérik majd össze erejüket. A koronavírusból felgyógyult mulatós sztárra azonban előbb még kontroll-vizsgálatok várnak.

Növényi Norbert és Bunyós Pityu

Növényi Norbert és Bunyós Pityu most még csak a ringen kívül találkozott – Forrás: Spotlight Media

Tizenkét kiló ment le rólam a vírus miatt, ebből 9 már visszajött, de azért még nem vagyok az igazi. Még mindig hamar elfáradok, igaz már edzegetek, de nagyon óvatosan. A tüdőm 90 százalékos állapotban van, lehet, hogy már sosem lesz 100 százalékon, ezt sajnos nem tudják megmondani. Egy biztos, nagyon vigyázok magamra, mindent megteszek, hogy kiheverjem a vírus szövődményeit. Februárban egy nagy kontroll elé nézek, ha akkor mindent rendben találnak és én is teljesen jól érzem magam kitűzzük a mérkőzés dátumát” – árulta el Bunyós Pityú az Üdv a Családban! című műsorban.

Az egykori élsportolónak nagyon jól esett, hogy meglátogatta Növényi Norbert. Most hosszú idő után a ringen kívül találkoztak egymással, Növényi ugyanis – akit ugyancsak megviselt a covid-fertőzés – nagyon aggódott, amikor megtudta, mennyire súlyos volt Pityu betegsége, és hogy mennyit fogyott. “Kedves tőle, hogy meglátogatott és hogy így aggódott. Ugyanakkor egy kicsit fel is mérte ezzel a terepet. Lehet, hogy aggódik az összecsapás miatt is. Most hasonló súlyban vagyunk, szupernehézsúlyú kick-box mérkőzés lesz a miénk, ami éppen addig lesz barátságos, amíg az első ütést be nem viszi valamelyikünk. Ez a valaki szerintem én leszek” – mondta nevetve Bunyós Pityu.

Olvass még Bunyós Pityuról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top