nlc.hu
Sztárok
Rubint Réka az erdőbe járt ki sírni

Rubint Réka otthon nem mutathatta ki az érzéseit: az erdőbe járt ki sírni

Élete egyik legnehezebb időszakaként emlékszik vissza Rubint Réka férje, Schobert Norbi szívműtétjére. A férje és a gyerekei előtt is erősnek kellett mutatkoznia, nem mutathatta ki mások előtt a kétségbeesését. Ekkor kapott rá a futásra.
Rubint Réka

2012-ben műtötték meg Schobert Norbi szívét, a fitneszguru komoly életveszélyben volt. Maga a műtét ugyan jól sikerült, de később egy baktérium megfertőzte a műtött területet, ezért hat héttel később egy életmentő operáció várt rá. A gyerekeik akkor még kicsik voltak, Rubint Réka pedig nem akarta, hogy aggódjanak az apjukért, ezért magába kellett fojtania az érzéseit, és fotókat is csak olyanokat mutatott otthon, melyek még az első műtét után készültek. A kétségbeesését ráadásul Norbinak sem mutathatta ki, mert ő volt az, akinek erőt kellett öntenie bele.

Sem otthon, sem a vendégeim előtt nem tudtam és nem is akartam sírni. Akkor kerültem közelebb a futáshoz, mert amikor egyedül kimentem az erdőbe, ordítva, nyüszítve sírtam, ott tudtam kiadni magamból a kétségbeesett fájdalmat. Ez segített abban, hogy túléljem azt az időszakot

– idézte a Palikék világa című műsorban elhangzottakat a Blikk.

Réka mindennap bejárt a férjéhez a kórházba, aki a szívébe kapta az antibiotikumot, amitől vérzett a nyelve, kihullott a szemöldöke és tizennyolc kilót fogyott. Ő vitt be neki reggelit, ebédet és vacsorát, Norbi pedig három hónap alatt felépült, napról napra jobban lett. Máig örül annak, hogy ugyan nehézségek árán, de meg tudta óvni a fájdalomtól a gyerekeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top