nlc.hu
Sztárok
Kulcsár Edina a bántó kommentekről

Kulcsár Edina és G.w.M.: „Tudatosan tönkre akarnak minket tenni”

Egymásba kapaszkodva próbálnak túljutni a szerelmesek a nehéz időszakon.

Amióta kiderült, hogy Kulcsár Edina válik Csutitól, és egymásra találtak Varga Márkkal, vagyis G.w.M-mel, a figyelem és egyúttal a támadások kereszttüzébe kerültek. Összekapaszkodva próbálnak túljutni a nehéz időszakon. A pár megérti, hogy téma lett a válásukból és a szerelmükből, de ekkora viharra nem számítottak – írja a BEST magazin.

Kulcsár Edina és G,W.M.

Kulcsár Edina és G.W.M. besokallt a sok bántó kommenttől (Forrás: story.hu – videó)

„Igyekszünk békét teremteni magunk körül, mindent kizárni, és megélni a szerelmünk első heteit, viszont még mindig forrnak körülöttünk az indulatok. (…) Mindketten olyan kapcsolatból jöttünk, ahol már nem voltak érzések, egymásban viszont abszolút megtaláltuk ezeket” – mondta el az egykori szépségkirálynő, hozzátéve: a történtek hátterét csupán a családja, az édesanyja és a barátai ismerik.

„Azt látjuk, hogy bizonyos emberek próbálnak minket minden erejükkel tönkretenni. (…) Eleinte azt hittem, hogy mint minden csoda, ez is csak 3 napig tart majd, de most már 3 hétnél járunk. Őszintén szólva, most már azzal is kiegyeznék, ha 3 hónap múlva nyugalomban élhetnék” – fakadt ki Kulcsár Edina, aki cáfolta azt a híresztelést, hogy óriási anyagi haszonnal jár számukra az egész hercehurca. „Üzlet szempontjából én ennek az egésznek csak a negatív oldalát látom. Rengeteg munkát lemondtam, egyfelől mert a lelkiállapotom miatt nem tudtam volna hitelesen képviselni semmit. (…) Ez a felhajtás egyáltalán nem jövedelmező” – vallotta be.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST - címlap

Olvass még Kulcsár Edináékról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top