Szinte sosem hagyja tartalom nélkül követőit Kajdi Csaba, aki örömmel osztja meg élete egy-egy mozzanatát az internet népével is. A modellügynökség-vezető ugyanakkor sokkal körültekintőbb, megfontoltabb lett az utóbbi időben a tartalmakat illetően.
„Korábban előfordult, hogy posztoltam olyan tartalmat, amit megbántam. Ilyen volt, amikor Monacóból idelátogatott a barátnőm és a buli hevében olyan éneklést nyomtunk a semmi közepén, hogy azonnal meg is osztottam. Akkor még 10-20 ezren követtek csak, másnap jöttek a barátoktól, ismerősöktől az üzenetek, hogy mik ezek a posztok, biztosan ki akartam tenni? Abban a pillanatban töröltem is őket” – mondta a Sláger FM-en RádiósCyla, aki úgy érzi, mióta ilyen hatalmas követőtáborra tett szert, felelősséggel tartozik értük, így meggondolja, milyen tartalmakat kürtöl világgá.
„Amikor még kevesebben követtek, sokkal sarkosabban fogalmaztam, ma már jobban átgondolom, mit posztolok, óvatosabb vagyok. Most is, mikor Dubajban jártam, sztoriztam ugyan, de nem mindent mutattam meg és nem mindenáron. Jelentkeztem, ahonnan és amikor jól esett, de fotót egyáltalán nem osztottam meg. Én ezt már nem bánom, nem vagyok és soha nem is voltam a posztolásra ráfeszülve” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek Kajdi Csaba.