nlc.hu
Sztárok

Jennifer Morrison átalakulása

Alaposan megváltozott a Dr. House üdvöskéje, 42 éves Jennifer Morrison

Emlékeztek még dr. Cameron-ra a Dr. House című sorozatból? Alaposan megváltozott Jennifer Morrison.

Jennifer Morrison 1979. április 12-én született tanár szülők gyerekeként, az Illinois állambeli Chicagóban. Jennifer 1997-ben végzett a Prospect középiskolában, ahol a szülei is tanítottak. Ezalatt klarinéton játszott az iskolai zenekarban, énekelt a kórusban és az iskola egyik vezérszurkolója volt. A Loyola University Chicago nevű jezsuita főiskolán színművészet szakon és angol kiegészítő szakon szerzett végzettséget 2000-ben. Ezután a chicagói Steppenwolf Theatre Company színháznál tanult, kapott szerepeket, majd Los Angelesbe költözött, színészi munkát keresve.

Jennifer Morrison megváltozott

A színésznő még 2004-ben (Fotó: Gregg DeGuire/WireImage/Getty Images)

Hamar beindult a karrierje

Első filmszereplésére 15 éves korában került sor, Richard Gere és Sharon Stone lányát játszotta a Vágyak vonzásában című filmben, később a kísértő Samantha szerepében volt látható Kevin Bacon mellett a Hetedik érzékben. Az első főszerepét 2000-ben kapta, a Rémségek könyve 2: A végső vágásban, és azóta sok filmben játszott, többek között a szexi Jamie-t alakította a Deszkásokban, a Narancsvidékből ismert Adam Brodyval, 2004-ben a Ben Affleck főszereplésével készült filmben, a Túlélni a karácsonyt címűben játszott, és láthattuk a Mr. és Mrs. Smith-ben is Brad Pitt és Angelina Jolie mellett.

Eközben több tévésorozatban is feltűnt, ilyen például az Angyali érintés, vagy a Dawson és a haverok, 2007-ben a Diana brit hercegnő balesetét feldolgozó tévéfilmben is játszott. A világhírt egy 2004-ben indult tévésorozat, a Dr. House hozta el neki, amelyben Hugh Laurie mellett alakítja dr. Allison Cameron immunológust.

A 42 éves sorozatsztár külseje alaposan megváltozott ahhoz képest, ahogy megismertük, hajszínt váltott, és sportosabb lett az alakja:

 

A színésznő a kamera másik oldalán is bontogatja szárnyait, ő rendezte az HBO sikersorozata, az Eufória első évadának egy epizódját, valamint producerként is aktívan tevékenykedik. 

Jennifer Morrison megváltozott

Fotó: Jason Mendez/WireImage

Titokzatos magánélet

Jesse Spencerrel, aki a dr. House sorozatban a kollégáját, dr. Chase-t játssza, 2004 márciusában az első epizód felvételén ismerkedett meg. Mint utólag kiderült, júliusban már találkozgattak egymással munkán kívül is, de ezt hónapokig titokban tartották még kollégáik előtt is, noha már megindultak a találgatások kettejükről. 2006-ban az Emmy díjkiosztó afterpartyjára egy párként érkeztek, de az erre vonatkozó kérdéseket elhárították. 2006. december 23-án Jesse Spencer az Eiffel-toronynál megkérte Jennifer kezét, de rövid se veled, se nélküled kapcsolat után Jennifer úgy döntött, hogy hallani sem akar Spencerről, ezért 2007 augusztusában az eljegyzésüket felbontották.

A színésznő annak ellenére is hajthatatlan maradt, hogy korábbi kedvese többször is megpróbálta visszahódítani őt, illetőleg a sorozat írói egy rövidebb szexjelenetet is beiktattak, csak azért, hogy helyrehozzák a két szereplő magánéletét. A szakítás oka titokban maradt.

A színésznő jelenlegi partnere Gerardo Celasco latin-amerikai származású színész.

(Nyitókép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top