nlc.hu
Sztárok
Liu testvérek Szentkirályi mentorprogram

Mentorok lesznek a Liu testvérek

A népszerű olimpikonok fiatal sportolókat fognak mentorálni.

A Szentkirályi Tehetségprogram már a téli sportokra is fókuszál: ilyen többek között a rövidpályás gyorskorcsolya és a műkorcsolya is. A programra fiatal sportolók pályázhattak, őket díjazták csütörtökön. Liu Shaolin Sándor azért is támogatja a kezdeményezést, mert amikor öccsével elkezdtek sportolni, mindent maguknak finanszíroztak, nem volt segítségük. A testvérpár nemrég ért haza Pekingből, ahol a szép eredmények mellett rosszabb pillanatokat is megéltek. Az idősebbik Liu testvér elsőként ért be a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában, majd kizárták, a győzelmet így csak pár percig tudhatta magáénak a fiatal sportoló.

 „Nem értettem. Nem tudtam, hogy mi történik, nagyon kimerült voltam. Újraindították a futamot, szerintem egy olimpiai döntőnek nem így kellett volna kinéznie, hogy ketten maradunk, és harcolunk életre-halálra. Abban a pillanatban nehéz volt feldolgozni, de másfél nap alatt túl kellett lépnem rajta, hiszen a döntőért kellett korcsolyáznom” – mondta az nlc-nek Liu Shaolin Sándor.

Hiába vették el az aranyérmet tőle, szerinte egy nagyon jó versenyt tudhat maga mögött és sikerült nyertesként távoznia az olimpiáról. Azt mondja, hogy extra lendületet adott neki és csak előre megy továbbra is. Belevágnak a mentorprogramba, ami nagy megtiszteltetés nekik.

„Nagyon jó érzés, hiszen tényleg a fiatalokban van a jövő, és mi is így vagyunk ezzel, mi is 100 százalékosan próbáljuk támogatni őket. Vannak csúcsok, amiket meg kell dönteni, és ezeket az utánpótlás fogja megdönteni. Sajnos, valószínűleg a legtöbbjükkel már nem fogok együtt versenyezni, de abszolút támogatjuk őket lelkileg, illetve a tapasztalatainkat is átadjuk.”

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a sajtótájékoztatón

A sport teljesen kitölti az életét, mégis, ha szabadideje engedi, szívesen kirándul, bowlingozik, vagy megnéz egy filmet a moziban. Testvére és közte van egy egészséges rivalizálás, ami egyáltalán nem negatív, hiszen egymást motiválják: ha neki nincs kedve felkelni reggel, öccse akkor is megy és csinálja, ami lelkesítően hat rá is.

„Minket mindig is úgy neveltek, hogy akárki szerzi az érmet a családban, az mindig a családban marad. Úgyhogy támogatjuk egymást, és próbáljuk fejleszteni a másikat – teszi hozzá az olimpikon, akinek testvérével együtt kellett megbirkóznia a hirtelen jött népszerűséggel. – Amikor elkezdtek itthon megismerni, az is nagyon jó érzés volt, és el nem tudtuk képzelni, hogy egyszer ez Kínában is így lesz.”

Külföldön is rengetegen rajonganak a testvérpárért. „Ázsiában kicsit komolyabban veszik, mert elkezdenek sikítozni és ránk ugranak. Itthon egy kicsit szolidabbak, megismernek, de nem mernek odajönni. Látjuk, hogy elfordulnak és akkor sugdolóznak, hogy ott vannak a Liu testvérek, de nem mernek odajönni, megölelni” – veszi át a szót Ádó.

Liu Shaoang Pekingben

Liu Shaoang a téli olimpián a döntő után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Jólesik nekik, hogy ennyien támogatják őket az ázsiai országban is. A fiatal sportoló elmondta, hogy mivel a kínaiak tízszer annyian vannak, mint a magyar szurkolók, így az olimpiai alatt tízszer annyi képet és aláírást is kell kiosztaniuk. Ez azonban sem külföldön, sem itthon nem esik nehezükre, nagyon szívesen fotózkodnak a rajongókkal. Mindketten szorgalmasan, alázattal dolgoznak tovább sportkarrierjükön, ez a mentalitás a szavaikból is érződik.

„A sikert és a kudarcot is ugyanúgy el kell tudni felejteni, és akkor a következő versenyhez nem úgy fogok odaállni, hogy olimpiai bajnok, vagy világbajnok vagyok, hanem egy olyan sportoló, aki küzdeni akar és újabb sikerekre éhes” – teszi hozzá a fiatalabb testvér.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top