nlc.hu
Aktuális

Liu Shaoang keresete a téli olimpián

Kiderült, mennyi pénzt keresett Liu Shaoang a téli olimpián

Liu Shaoang szuper teljesítményt nyújtott Pekingben.

Minden idők legsikeresebb téli olimpiáját zárta a magyar csapat, amely a 19. helyen végzett az éremtáblázaton. Liu Shaoang tette hozzá eredményben a legtöbbet, hiszen az olimpiai bajnoki címe mellett több pontszerző helyet is magáénak tudhat. Az érem és a helyezések mellett az sem elhanyagolható, hogy ezeknek eredményeképpen hatalmas összegre tett szert.

liu shaoang

Liu Shaoang busás összegre tett szert a téli olimpián elért eredményeivel (Fotó: Getty Images)

Egy arany, két bronz és egy negyedik hely mellé a végére beesett egy hatodik hely is, ráadásul Ádó két éve a megemelt olimpiai juttatást kapja, így összesen 139,9 millió forinthoz jutott – számolta ki a Bors.

Mindezt úgy, hogy az olimpia előtt pár nappal pozitív lett a koronavírus-tesztje, így az sem volt biztos, hogy egyáltalán odaér a világversenyre. Liu Shaoang ígéri, ezután sem áll le, a következő téli olimpián is fel szeretne állni a dobogó tetejére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top