nlc.hu
Sztárok

Holló Márta lesz a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója

Holló Márta a Magyar Telekomhoz igazolt

Április 4-től Holló Márta irányítja a Magyar Telekom teljes vállalati külső és belső kommunikációját.

Holló Mártát nevezték ki a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatóságának élére. A szakember április 4-től irányítja a Magyar Telekom teljes vállalati külső és belső kommunikációját, így a vállalati PR és belső kommunikációs stratégiai fókuszok meghatározásáért, megvalósításáért, illetve a sajtó- és médiakapcsolati tevékenységért fog felelni – közölte a Magyar Telekom. 

Holló Márta 25 évet töltött a médiában, alapító tagja és főszerkesztője volt az RTL Klub napi magazinműsorának, a Fókusznak, majd 2017-től az ATV Híradóját és reggeli közéleti műsorát, a Startot vezette.

Holló Márta

Holló Márta lesz a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója (Fotó: Magyar Telekom)

Diplomáit a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós szakán (osztályvezető Vitray Tamás és Horváth Ádám), a József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, valamint a CEU Business School EMBA képzésén szerezte.

Tudását 2016-ban Executive MBA diplomával bővítette, és az elmúlt 10 évben a televíziós munka mellett tanácsadóként segítette több hazai és nemzetközi vállalat kommunikációját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top