nlc.hu
Sztárok

János brit királyi herceg élete

Ő volt János, a brit királyi család elveszett hercege

V. György király és Mária királyné legfiatalabb gyermekét, a 13 évesen elhunyt János herceget elveszett hercegként is emlegetik. És hogy miért? Erről mesélünk most.

János brit királyi herceg a későbbi V. György király és Mária királyné hatodik, utolsó gyermekeként látta meg a napvilágot 1905. július 12-én.

Élete első négy évében egészséges, jó kedélyű, kiegyensúlyozott kisgyerek volt, aki azonban a brit királyi család tagjaként testvéreivel együtt szigorú szabályok szerint nevelkedett. Különösen édesapjuk helyezett nagy nyomást a gyerekekre, hogy sokkal inkább kis felnőttekként, mintsem gyerekként viselkedjenek. Egy anekdota szerint V. György egy alkalommal azt mondta: „Én is féltem az apámtól és teszek róla, hogy biztos lehessek benne, hogy tőlem is félnek a gyerekeim.”

A kis János – bátyja, Eduárd későbbi visszaemlékezése szerint – azonban nem félt az apjától és gyakran volt fegyelmezetlen. Egyre feltűnőbbé vált, hogy másképp viselkedik, mint a testvérei.

János brit királyi herceg

János brit királyi herceg (Fotó: Wikipedia)

1909-ben aztán Jánosnál rohamok kezdtek jelentkezni és epilepsziát diagnosztizáltak nála. Ekkoriban a betegséget még kevéssé ismerte a tudomány és hatékony kezelések sem léteztek, az ebben szenvedőket gyakran stigmatizálták, olykor egyenesen őrültnek tartották. Az orvosok felkészítették a szülőket arra, hogy János valószínűleg nem éli meg a felnőttkort. Mindemellett a kutatók szerint a herceg valószínűleg autista is lehetett.

A család ekkor úgy döntött, elrejtik a kíváncsi szemek elől, hogy betegségéről a nyilvánosság ne szerezhessen tudomást. Még édesapja 1911-es koronázási ünnepségén sem vehetett részt. A sandringhami birtokon található Wood Farmon, szüleitől és testvéreitől elválasztva nevelkedett tovább. dadája, Charlotte Bill – vagy ahogy ő szólította: Lala – gondoskodott róla, nagy szeretettel és odaadással.

Albert, János, Henrik, Mária, Eduárd és György

Balról jobbra a testvérek: Albert, János, Henrik, Mária, Eduárd és György 1910-ben (Fotó: Wikipedia)

Formális oktatást 8 éves kora után nem kapott, azonban egy házitanító továbbra is foglalkozott vele. Sokat játszott a helyi gyerekekkel, szeretett olvasni, a legszívesebben és a legtöbbet azonban kertészkedéssel foglalatoskodott, ezért nagyanyja utasítására egy saját kertet telepítettek számára a Wood Farmon. Családtagjai időről időre meglátogatták, ám állapota egyre rosszabbodott, ezért így idő után testvéreit már nem engedték a közelébe.

1918-ban részt vehetett a családi karácsonyon, azonban rosszulléte miatt még aznap visszaszállították a Wood Farmra. Nem egészen egy hónappal később, 1919. január 18-án álmában súlyos epilepsziás rohamot kapott, amibe belehalt. Mindössze 13 éves volt.

Édesanyja, Mária királyné úgy emlékezett vissza a tragikus napra: hatalmas megdöbbenés volt számukra, ám úgy érezték, hogy fiuk szenvedései véget értek, nyughatatlan lelke megnyugvásra lelt. A halálhírt a királyné közölte férjével, majd azonnal a Wood Farmra siettek, ahol a herceg dadája összetörve fogadta a királyi párt. 

A herceget két nappal később Sandringhamben helyezték örök nyugalomra, halálhírét pedig a brit lapok csak másnap hozhatták nyilvánosságra, ahogy ekkor ejtettek szót először arról is, hogy epilepsziában szenvedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top