nlc.hu
Sztárok
Utazás a lelked körül: Mester Tamás

Mester Tamás: „A haldoklással nem vagyok jóban, de nem gondolom, hogy ott bárminek vége lenne”

Spirituális utazásairól beszélgetett Peller Mariannal Mester Tamás az Utazás a lelked körül című műsor legújabb adásában.

Mester Tamás az utóbbi időben nem szerepelt olyan sokat a nagyközönség előtt, és sokan úgy gondolhatták, teljesen eltűnt. Ám erről szó sincs, ugyanis hatalmas utat tett meg, mind spirituális, mind művészi értelemben.

Mester Tamás

Mester Tamás (Fotó: Youtube – Utazás a lelked körül)

Először azt gondoltam, hogy fura lesz, mert olyan, mintha ez egy váltás lenne a rock’n’rolltól a spiritualitás felé, de mind a kettő egyfajta ilyen szabadságkeresés. Itt ki lehet azt teljesíteni, amikor az ember meditatív állapotban van, az jobb érzés, vagy euforikusabb érzés mint, amikor egy rockkoncerten van” – mondta Tamás arról, hogy évek óta foglalkozik már meditációval.

Tamás azzal a céllal kezdett el ismerkedni az elmélyedés ezen formájával, hogy önmagát és a világot is jobban megismerje.

„Azt éreztem gyerekkoromban, hogy itt kell, hogy legyen valami több annál, amit látok. Ezek a gyerekeknek a világmegváltó álmai, mindenki megakarja váltani a világot kis korában, csak nálam ez nem múlt el. Édesapám azt mondta: Fiam, az Istent mindenki úgy keresi, ahogy akarja.”

Természetesen, amikor az ember a spiritualizmusról beszél, szóba jön a halál témája is, ezt a műsorvezetőnő most sem kerülte meg. Tamás erre olyan választ adott, melyen Mariann is meghatódott.

„A haldoklással nem vagyok jóban, de nem gondolom, hogy ott bárminek vége lenne. Persze, hiányoznának az apukám, a barátaim, az élet, szóval ez a rész biztos hiányozna. De vannak már sokan, akik a másik oldalon várnak. Ez ügyben is annyifajta csoda történt velem mostanában.”

Hogy milyen csodák, és milyen mély dolgokról beszélgetett még a műsorvezető és vendége, azt ITT tekinthetik meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top