nlc.hu
Sztárok

Boy George akkor és most

Boy George, a 80-as évek popikonja ma már 60 éves – így él most a popsztár

A 80-as években a csapból is Boy George folyt, később a botrányai miatt hallhattunk róla, egy ideje pedig itthon már nem sokat hallani róla. Utánajártunk, mi történt a popikonnal.

Megosztó és különc személyisége miatt még azok is tudják, ki Boy Geroge, akik nem rajongtak a különleges hangzású zenéjéért, a slágereit pedig még ma is játszák a rádiók, az életéről pedig film készül.

Különc fiúból világsztár

A Culture Club és Boy George neve összefonódik, hiszen ez volt az a csapat, akikkel az énekes 1983-ban a Color by Numbers albummal berobbanat a köztudatba. Az énekes nagy családba született, 5 testvérével együtt Londonban éltek. Fiatal korától kezdve a zenei életben érezte igazán otthon magát, és egyedi stílusa miatt hamar kitűnt.

Boy George 1981-ben

1981-ben még ennyire decens volt
(Fotó: Bettina Cirone/Images/Getty Images)

A 80-as években Boy George abszolút egyedinek, különcnek számított, amire Malcolm McLaren zenei producer, a Sex Pistols korábbi menedzsere is felfigyelt. Ő szervezte meg az énekes első igazán nagyszabású fellépését is, aki akkor még nem Boy George, hanem Liutenant Lusként lépett a színpadra a Bow Wow Wow-val. A közös munka azonban nem volt olyan sikeres, mint azt elsőre remélték, a csapattagok nem jöttek ki jól, így Boy George kivált, és 1981-ben megalapította saját zenekarát, a Culture Clubot. A névválasztás prózai volt: a zenekar különböző etnikai hátterére utaltak vele.

A Culture Club és Boy George se veled, se nélküled kapcsolata

A Culture Club igazán ismertté 1983-ban vált, és onnan nem volt megállás. A leghíresebb slágereik a Do You Really Want to Hurt Me? és a Karma Chameleon voltak, amiket még ma is játszanak a rádiók. De nemcsak a zenéje, hanem a kinézete is érdekelte az embereket, hiszen különleges hangzású zenéjük mellett a Boy Geroge sminkje, hajviselete, öltözködése is felkeltette az emberek érdeklődését, és találgatni kezdtek a szexualitásával kapcsolatban.

Boy George és a Culture Club
Megnézem
Összes kép (7)

Bár soha nem tagadta határozottan, hogy a saját neméhez vonzódik, amikor az interjúk során a szexuális irányultságáról kérdezték, kitérő válaszokat adott. 1985-ben, amikor Barbara Walters egy talkshow-ban a szexuális irányultsága felől érdeklődött George azt mondta, hogy biszexuális, és számos barátnője, valamint barátja van. Mivel ez a téma rengetegszer szóba került, az énekes egészen biztosan unta már a kérdést, és egyszer ezt válaszolta:

“Szex helyett inkább egy jó csésze teára vágyom.”

Drogfüggőség és DJ pályafutás

A nagy hírnévnek árnyoldalai is voltak, és ahogy azt más zenészek, énekesek esetében is láthattuk, Boy Geroge is testközelből tapasztalta meg a drogfüggőséget. Az énekes többször rácsúszott a különféle kábítószerekre, több ízben letartóztatták kábítószer birtoklása miatt, és az elvonókúrák rendszeres vendége volt.

A botrányokra és  a hanyatlásra nem kellett sokat várni: 1985-re olyan súlyossá vált a heroinfüggősége, hogy már a Culture Clubbal sem tudott olyan sikereket elérni, mint előtte néhány éve. A banda billentyűse túladagolásban halt meg, Boy George lakásán, és nem sokkal a 4. lemezük után fel is oszlottak.

Az énekes szólókarrierbe kezdett – még mindig a drogok árnyékában -, és az Egyesült Királyságban, valamint Európában sikeres maradt. Az évtizedek alatt a zenekar egyébként többször összeállt, majd feloszlott – utoljára 2011-ben alakultak meg újra, és azóta is zenélnek. Egy éles váltással aztán az ezredforduló környékén Boy Geroge DJ-nek állt, ami nem is bizonyult rossz döntésnek, hiszen több sikeres album is fűződik a nevéhez. Ettől függetlenül a régi slágereit még mai ugyanúgy imádjuk, mint anno.

Boy George és Kate Moss
Megnézem
Összes kép (5)

A magánéletéről nem sokat tudni, annyi bizonyos, hogy jelenleg nincs párja, ellenben élénk társasági életet él. Szinte minden rangos eseményen ott van, amit az Egyesült Királyságban rendeznek: megnyitókon, divatbemutatókon, művészeti eseményeken rendszeresen a tiszteletét teszi, mint meghívott sztárvendég.

A párizsi divathéten is rendszeresen feltűnik, a legnagyobb divattervezők még mindig rajonganak érte – Jean Paul Gaultier, 2020-as divatbemutatóján például fel is lépett. A stílusa idővel konszolidáltabb lett, de nem hazudtolja meg magát még ma sem.

Folyamatosan fellép, koncertezik, és rendszeresen posztol az életéről az Instagram oldalán. Idén júniusban tölti be a 61-et, és bár számára sem ismeretlen a jojó effektus, akárhonnan is nézzük, szerintünk most nagyon jó formában van.

Tudj meg még többet kedvenc sztárjaidról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top