Harry herceg és felesége, Meghan Markle múlt héten meglátogatta II. Erzsébet királynőt, miután az sérelmezte, hogy a pár Európában jár, de eszükbe sincs Angliába menni. Végül összejött a találkozó, ami ugyan nem tartott hosszú ideig, de mint kiderült, a királynő meghívta Harryt és kedvesét, hogy jelenjenek meg a Buckingham-palota erkélyén a platinajubileumának a júniusi ünnepségén. Az még nem derült ki, hogy a meghívást el is fogadják-e, bár később Harry elmondta, szeretné, ha gyermekei találkoznának a dédmamájukkal.
Ebben az időben a herceg találkozott édesapjával, Károly herceggel is. Apa és fia csupán negyed órát töltött együtt, amelyet Károly herceg egyik bennfentese szerint, Károly úgy jellemzett, hogy „szívélyes, de kissé kínos volt”. Az informátor azt is hozzátette, Károly herceg nem érti fia viselkedését.
Harry herceg a Mirrornak adott interjújában elmondta, azért nem döntötte még el, hogy részt vesznek-e a júniusi ünnepségen, mivel a brit kormánnyal még mindig nem sikerült megegyezniük a védelmet illetően.