Drew Barrymore magyar származású, németországi születésű édesanya, Makó Ildikó (Ildiko Jaid Mako) és John Drew Barrymore gyermekeként látta meg a napvilágot, Los Angelesben.
Első televíziós szereplésére tizenegy hónaposan, egy kutyaeledel reklámfilmjében (Gainesburger Puppy Food) került sor, majd az áttörést a tiszteletbeli keresztapja, Steven Spielberg rendezte E. T., a földönkívüli (1982) című filmben játszott szerepe hozta el számára hétévesen. 2010-ben a minisorozat vagy tévéfilm legjobb női főszereplője kategóriában Golden Globe-díjat kapott a Két nő – egy ház című televíziós filmben nyújtott alakításáért. Láthattuk még olyan nagy sikerű filmekben, mint az Örökkön-örökké, Charlie angyalai, Gazdátlanul Mexikóban, vagy a Hogyan legyünk szinglik, és a listát még hosszasan lehetne bővíteni.
Sikeres szakmai karrier, botrányos magánélet
Kilencévesen kezdett el alkoholt fogyasztani, tízévesen kipróbálta a marihuánát, tizenkét évesen már rendszeresen fogyasztott kokaint is. Súlyos alkohol- és drogproblémái miatt tizenöt évesen rehabilitációs intézménybe került, a középiskolát súlyos drogproblémái miatt nem végezte el.
Biszexualitását nyíltan vállalja. Egy interjúban elárulta, hogy több mint 50 férfival bújt ágyba. A színésznő három házasságon van túl, utolsó frigyéből született meg két kislánya.
2010-től alkotott egy párt Will Kopelmannal, akinek kedvéért áttért a zsidó vallásra. 2012. június 2-án a kaliforniai Montecitóban házasodtak össze. Első gyermekük, Olive Barrymore Kopelman 2012. szeptember 26-án született, második kislányuk, Frankie Barrymore Kopelman 2014 áprilisában jött világra.
A természetes szépség nagykövete, Drew és férje végül 2016-ban elváltak, ami nagyon megviselte.
„Nem hiszem, hogy tudok olyan nyíltan beszélni róla, mint először. Nem veszem túl jól a válást. Nagyon nehéz számomra. Úgy gondolom, ez azért van, mert én úgy értettem, hogy az egy ígéret, amit egymásnak és egymásért tettünk, hogy csodálatos családunk lesz. És az lett. Aztán kiderült, hogy valami nem működik, nem tudunk így élni. Milyen tragikus ez? Mert amikor elváltunk, úgy éreztem, hogy minden rossz. Azt hiszem, ezt mindenki érti, aki úgy gondolta valaha, hogy örökre szól a házasság, és kiderül, hogy nem. Nagyon nehéz” – nyilatkozta korábban Drew.
A válás óta Barrymore azt is elmondta, hogy lányai lettek a legnagyobb támaszai. „Csodás dolog, hogy a lányaim és én is boldogok vagyunk. Mert voltak olyan időszakok, amikor komolyan megkérdeztem magamtól, leszünk-e még egyszer boldogok. És azok vagyunk.”
Sajtóinformációk szerint a színésznőnek jelenleg nincs komoly kapcsolata, de így sem unatkozik: lányai mellett hobbijának, a lakberendezésnek hódol, külön lakber kollekciót is kiadott már.
(Nyitókép: Getty Images /Taylor Hill)