Szinte csak lábjegyzet, odavetett félmondat a Bujtor István életéről szóló cikkekben, hogy közgazdasági egyetemen szerzett diplomát, és azon belül is külkereskedelmi végzettséget. Mivel már fiatalon a színészet, a művészetek felé fordult, és nem próbált a diplomája segítségével elhelyezkedni, ez talán jogosnak is tűnhet, csakhogy Bujtor Istvánnak mindig is volt üzleti vénája, és amikor a nyolcvanas évek egyre feltűnőbben nyugati mintákat követő Magyarországán lehetősége nyílt kibontakozni ezen a téren, ő nem volt rest fejest ugrani az ismeretlenbe. Kihasználva a korábban szerzett ismertségét és kapcsolatait, Bud Spencer Piedone-filmjeinek mintájára megteremtette az Ötvös Csöpi-franchise-t, ahol már az első filmnek a kitalálója, a forgatókönyvírója és – bár nem volt feltüntetve a neve ezen a poszton – félig-meddig a rendezője is volt, és gyakorlatilag egy szocialista országban épített fel úgy egy filmes brandet, mint egy mai showrunner egy sikeres sorozatot.
Mivel a brutális nézőszámok és az ezzel együtt járó siker őt igazolták, a harmadik filmet, az 1986-ban bemutatott Az elvarázsolt dollárt már igazi produceri szemlélettel, szponzorpénzeket bevonva finanszírozta, biztosítva azt, hogy a film hasznából is minél több jusson vissza az alkotókhoz. A hatalmas siker hatására pedig gyakorlatilag húzott egy Robert Downey Jr.-t, és a fő sikerforrása mellett már sokkal kevesebbet forgatott. Míg a hetvenes évek végén volt olyan év, hogy tucatnyi produkcióban állt kamerák elé, 1983 után, két iszonyatosan sikeres Ötvös Csöpi-filmmel a háta mögött jelentősen behúzta a kéziféket, hiszen ha kicsiben is, Ötvös Csöpi volt az ő Vasembere, a film, ami népszerűséget és masszív jövedelmet hozott.
Bujtor István és Kern András A pogány Madonna című filmben (Fotó: Story-Best Archívum)
Ami megváltoztatta
Bujtor István (született Frenreisz István) családjában előre le voltak osztva a szerepek, legalábbis az ő fejében biztosan. Ugyan féltestvére, Latinovits Zoltán után ő is fejest ugrott a színészi pályába, a nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy mindig is a bátyját tekintette a nagy színésznek és a nagy művésznek, magára pedig inkább úgy tekintett, mint aki örömét leli a filmekben és a színházban, és a munkája afféle komolyan vett játék volt számára. Ez változott meg 1976 nyarán testvére, Latinovits Zoltán tragikus halálával. Nemcsak saját bevallása, hanem a környezete szerint is megkomolyodott.
Latinovits Zoltán, Bujtor István és Frenreisz Károly 1966-ban
Ez a megkomolyodás a Vígszínházba szerződéssel kezdődött. Egyre jobban érdeklődött a rendezés iránt, próbálgatta a szárnyait és felfedezte magában a vezetőt. Karizmatikus figuraként hallgattak rá az emberek, ő pedig egyre inkább a tudatába került ennek. Színházi rendezések követték egymást, majd jöttek az Ötvös Csöpi-filmek, hogy aztán a kilencvenes évek elején a Mahir Film kft. vezetőjeként próbálja ki magát. 2007 végén öt évre megválasztották a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójává, amit jó barátja, Eperjes Károly művészeti vezetésével szeretett volna végigcsinálni, de 2009-es halála megakadályozta, hogy az utolsó sikere kiteljesedhessen, pedig az első két évben sikerült nyereséges pályára állítania a korábban veszteséget termelő színházat.
Bujtor István, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Eperjes Károly és Bereményi Géza az Indul a bakterház fotóspróbáján, 2008-ban (Fotó: MTI / Nagy Lajos)
A legfontosabb darab az életében
Akad egy darab, ami végigkísérte Bujtor István életét. A Ken Kesey regényéből színpadra adaptált Száll a kakukk fészkére először színészként került az életébe még 1977-ben, alig egy évvel a bátyja halála után. A Vígszínházban alakította az indián karakterét, aki végül a saját kezével végez a személyiségétől megfosztott, a rendszer által tönkretett McMurphyvel. A darab óriási sikert aratott, a színház hosszú éveken át műsoron tartotta, Bujtor pedig a főszereplő McMurphy karakterében megérzett valamit testvére, Latinovits Zoltán szellemiségéből.
McMurphy alakjában mindig Zolit látom. Az ő nyughatatlanságát, szabadságvágyát, emberségét, lázadását, szépségszomját, igazságkeresését az embertelenséggel szemben. És sorsában is az ő sorsát érzem, hogy a hatalomnak soha nem az a célja, hogy elpusztítsa ezeket a renitenseket, és mártírt csináljon belőlük, mert az eleven hatóerő, hanem hogy kioperálva az agylebenyüket, ronccsá, szánalmas figurává nyomorítsa őket.
A darab annyira közel állt a szívéhez, hogy miután már a Vígben nem játszotta, Székesfehérváron maga rendezte meg, és McMurphy szerepét jó barátjára, Eperjes Károlyra osztotta. A darabot még később is megrendezte, érződött, hogy a színházi karrierjében talán ez volt a legszemélyesebb projektje.
Bujtor István a “Száll a kakukk fészkére” című színdarabban (Fotó: Story-Best Archívum)
Egy macsó értelmiségi
Bujtor Istvánban ott rejlett a férfias, nyers erő, ami alkalmassá tette arra, hogy macsókat játsszon, de a személyiségében ott volt az érzékenység és az intellektus is, ami ahhoz kellett, hogy értelmiségiek, érzékenyebb típusú emberek bőrébe is belebújhasson, vagyis a színészi skála egészen széles spektrumán találhatták meg feladatokkal. Nyilván az sem volt mellékes, hogy közben jóképű, sportos testalkatú is volt: az Isten is filmsztárnak teremtette őt ezzel a megjelenéssel és kisugárzással. Mivel a fiatal macsó éveiben Magyarországon a bulvárújságírás még csak gyerekcipőben sem járt, így nem igazán tudunk beszámolni nagy kalandokról és nagy csajozásokról, de az biztos, hogy kétszer házasodott, és a vallásossága miatt a válása eléggé megviselte.
Gyermekei, Balázs és Anna még az első feleségétől, Perényi Eszter hegedűművésztől születtek a hetvenes évek második felében. Balázs inkább a család muzikális vonalát követve a hegedűt választotta, Anna pedig jogász és drámapedagógus lett. Második felesége, Bujtor Judit együtt volt a színésszel az élete utolsó harminc évében.
Lassan tizenhárom éve már, hogy Bujtor István nincs itt velünk, de olyan életművet hagyott maga után, hogy ha akarnánk, sem tudnánk őt elfelejteni. Szerepelt Jancsó Miklós klasszikusaiban (Allegro Barbaro, Csend és kiáltás…), hazai kultfilmekben (BUÉK, Ripacsok, Talpuk alatt fütyül a szél…), legendás tévésorozatokban (Sándor Mátyás, Szomszédok…) és persze többnyire az ő hangját hallhatjuk, ha a tévében épp valamelyik Bud Spencer-klasszikust ismétlik. Az Ötvös Csöpi-filmek – a Sándor Mátyás mellett – pedig nemcsak hazánkban, hanem néhány környező országban is ismertté tették őt. Azon kevesek egyike volt, aki képes volt arra, hogy fogjon egy nyugati receptet, majd úgy főzzön belőle, hogy az eredmény mégis ízig-vérig magyar és szerethető legyen. Ne csökkentsük az érdemeit: ez igazi bravúr.
