Kállay Bori a Mokka vendége volt Heller Tamással együtt. Mint kiderült, a színművészek gyermekkoruk óta együtt játszanak, azaz több mint 50 éve állnak egymás mellett a színpadon. Kitalálták, hogy most egy közös darabbal – amely a „Ti, rongyos évek!” címet kapta – rukkolnak elő, legutóbb ugyanis csupán évtizedekkel ezelőtt játszottak együtt.
„Most már éppen itt az ideje, hogy csináljunk egy közös műsort és tulajdonképpen összegezzük ezt az 50-55 évet” – mesélte Kállay Bori, utalva arra, hogy ő 55 éve, míg Heller Tamás 50 éve van a színi pályán.
Arra a kérdésre, hogyan lehetséges az, hogy soha nem volt közöttük érzelmi szál, a következőket válaszolták: „Pedig jóképű voltam és a Bori gyönyörű volt. Mindent tudtunk egymásról, hogy ki merre, kivel, hogyan. Ezt mindig tudtuk” – vallotta be Heller Tamás.
„Cinkostársak voltunk és a mai napig is jó barátságban vagyunk, családilag is” – árulta el Kállay Bori, aki 32 év házasság után, 2019-ben vált el Vitray Tamástól.