„Ma már nagyon jól értjük egymás jelzéseit” – Agárdi Szilvinek mindenben segít új kedvese

T. D. | 2022. Június 22.
Az életét bízza Gergőre az énekesnő.

Agárdi Szilvi a 2012-es Voice-ban való szereplése után robbant be a köztudatba. Szilvi a bal szemére sosem látott, de egy évvel ezelőtt teljesen elvesztette a látását, így mindent újra kellett tanulnia. Az énekesnő ősszel szakított előző barátjával, de idén tavasszal ismét rátalált a szerelem

Fotó: LEVENTE KLUBJA

Jobban nem is választhatott volna, ugyanis jelenlegi kedvese, Gergő mindenben, még a közlekedésben is segíti Szilvit. 

„Nem szeretek egyedül utazni, ha lehet, nem is indulok el. A fehér bot ad valamennyi biztonságot ugyan, hiszen akkor az a szemem, de így is hatványozott veszély leselkedik ránk, nem látókra. Ezért, ha tehetem, akkor családom, vagy barátok, mostanság pedig leggyakrabban Gergőkém segít nekem eligazodni a közlekedésben, noha a kezdetekkor őt is meg kellett tanítani erre” – mondta a Borsnak az énekesnő.

„Szegénykém semmit sem tudott arról, hogy mit kell csinálni egy nem látóval. Sokat kérdezett, és nagyon sokat beszélgettünk az elején, de ügyesen megtanulta. Például az, ha csuklónk összeér, ezzel jelezzük egymásnak, hogy indulás. A kezemet felvezetem a könyékhajlatig, ahol karon fogom, és mehetünk is. Pár másodperc, és kész! Egyszerű, és nekem logikus, de elsőre senkinek sem megy ez. Ma már nagyon jól értjük egymás jelzéseit, és ez a legfontosabb, ugyanis én arra, aki utat mutat nekem a közlekedésben, az életemet bízom!”

Exit mobile version