nlc.hu
Sztárok
Komoly testképzavarral küzdött Judy

Komoly testképzavarral küzdött Judy: „Fáj kimondani, de nem szerettem magam”

Nem volt önbizalma, ezért sanyargatta magát, de később rájött, hogy ennek semmi értelme.

Judy hiába nem volt túlsúlyos, sosem látta elég vékonynak magát. Szerencsére mostanra már sokkal reálisabb a testképe, és jó ideje nem sanyargatja már magát. Saját bevallása szerint egész életében kétszer szedett fel jelentősebb felesleget, egyszer kislánya születése után, majd a karantén alatt. Az énekesnő mára mindkét démonjától megszabadult, a lelkiektől és a testiektől is, ugyanis nemrég 10 kilót adott le egy tudományos formula segítségével, így mostanra végre elégedetten néz tükörbe, ami korábban nagyon ritkán fordult elő. Sőt, nemrég két szexi sportot is kipróbált.

„Fáj kimondani, de nem szerettem magam, nem voltam elégedett a testemmel, nem tetszett az, amit a tükörben láttam. Anyukámtól örököltem a hajlamot, hosszú évekig volt bajom a kilókkal. Nemrég azonban pontot tettem az évek óta tartó jojó végére, hiszen az interneten találtam egy módszert, amely egy vákuum rostot és egy különleges kaktuszfélét is tartalmaz, így koplalás nélkül 10 kilótól szabadultam meg. A szervezetem, mint egy kemence, plusz mozgás nélkül égette el a zsírokat, az étvágyamat pedig megfelezte, így hosszútávon megőrizhetem a mostani súlyomat” – kezdte Judy, aki nem volt mindig ilyen magabiztos. 

Judy

Fotó: Judy

„Fatalon komoly testképzavarom volt. Akkor is edzőterembe jártam, mert úgy gondoltam, hogy kövér vagyok, pedig vékony voltam. A legdrasztikusabb a nem evés volt, egyszerűen koplaltam, éheztettem magam. Volt, hogy csak fahéjas almát ettem joghurttal, már az első falat után elkapott a hányinger. Aztán mindenféle „tuti” tippet kipróbáltam a cél érdekében, nem számolva a következményekkel” – vallotta be Judy, aki nem érti, miért nem volt soha elégedett magával. 

„Sohasem kaptam negatív visszajelzést, állandóan dicsértek, ennek ellenére nem hittem el, hogy tényleg jól nézek ki. Már azért meglátom a jót is, hogy milyen változásokon ment át a testem az elmúlt időszakban” – tette hozzá a Groovehouse énekesnője, aki szuper formában várja a nyarat, testileg és lelkileg is kibékülve önmagával, azonban úgy gondolja, hogy nagyon sok nőnek nincs rendben az önbizalma.

„Nagyon szeretek mozogni, és elég bevállalós vagyok, mindent szívesen kipróbálok. Az arial jógával és a rúdtánccal még ismerkedem, aztán meglátom melyik lesz a befutó. Úgy gondolom, hogy mi nők nagyon híján vagyunk az önbizalomnak, de ez a két sport abszolút ad egy löketet ezen a téren. Ez a házasságban is jól jön, új lendületet ad, ha jóban vagyunk magunkkal” – tette hozzá sejtelmesen Judy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top