nlc.hu
Sztárok
Egymásnak feszültek a Mestercukrász versenyzői

Katát rosszullétig idegesítette Jelly a Mestercukrászban: „Le kell ülnöm, mert mindjárt elájulok”

Csapatjátékokkal és feszültségekkel indult a középdöntő.

A Mestercukrász 3. hetében a játékosoknak már vezetőként is bizonyítaniuk kell. Ezzel a műsor történetének eddigi legkeményebb időszaka indul el. A középdöntő első napján a zöld és a kék csapat küzdött meg egymással.

Mestercukrász

Nagyon nem ment közös munka Jellynek (b) és Katának (j) a Mestercukrászban (Fotó: Sajtóklub)

A zöldeknél a sütés kezdetétől egyre csak nőtt a feszültség Kata és Jelly között, mert Jelly gyakorlatilag semmiben nem követte a főcukrász utasításait, ami miatt Kata annyira kiborult, hogy a vége felé el is sírta magát. Sőt már a rosszullét kerülgette: „Le kell ülnöm, mert mindjárt elájulok” – mondta.

Jelly felülbírálta Kata minden döntését, emiatt el is rontotta az égetett tésztát, amit újra kellett kezdeniük. A triplacsokis mousse alapkrémje is csomós volt, amit szintén újra csináltattak velük a séfek. A nagy vita miatt nem is került fel mind a 18 desszert a tányérokra, és a dekorációval sem végeztek.

Jelly és Kata konfliktusa azonban nem ért véget az első feladattal: a francia desszertek kóstolásakor is nézeteltérés alakult ki közöttük és egymásnak feszültek.

A Mestercukrász középdöntőjének első 3 napján amúgy nincs kieső, a pontszerzésre gyúrnak a csapatok.

Olvass még a Mestercukrász 2.-ről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top