nlc.hu
Sztárok
Kizárták Jelly-t a Mestercukrászból

Botrányos körülmények között távozott a Mestercukrász egyik versenyzője, kizárták a műsorból Jellyt

Minősíthetetlen viselkedése miatt kizárták Jellyt a Mestercukrászból. A történtek a műsor háziasszonyát, Liptai Claudiát is megviselték.

A Mestercukrász 2. szerda esti adásában az első feladatban – ami egy minimum 40 centis, 3D-s épület elkészítése volt süteményből – a zöld csapat főcukrászi szerepét Jelly kapta meg. A légkör hamar feszültté vált, ugyanis Jelly főnökként úgy érezte: erőből kell irányítania a többieket, akik nem értettek egyet a terveivel. Ezért aztán úgy döntött, a stabil réteges szerkezet helyett négy nagy lapból fogják elkészíteni a Big Ben tornyát. Kata és Szabi Jelly utasításai szerint nyújtották a tésztákat, félretéve minden ellenérzésüket, hogy csapatként elvihessék a pontot.

Jelly

Jellynek végleg el kellett búcsúznia a versenytől a minősíthetetlen viselkedése miatt (Forrás: RTL Klub / Mestercukrász – videó)

Közben Jelly továbbra is csak a tervezéssel foglalkozott, így aztán alig haladt a munkával, ami egyre jobban bosszantotta a többieket. Jelly továbbra is flegma stílusban kommunikált csapattársaival – és a terepszemlére érkező séfekkel sem volt barátságos.

Jelly a séfeket is durván kiosztotta:

A feszültség egyre nőtt és egy ponton Jelly magából kikelve ordítozni kezdett Katával, Kata sem maradt adós, amitől Jelly még idegesebb lett, a két lány közé végül Szabi állt be, mert attól tartott, hogy Jelly nekiugrik Katának.

A tarthatatlan helyzetet Joci séf oldotta fel, aki erélyes hangnemben utasította Jellyt a konyha elhagyására, majd a zsűri meghozta a döntést is: Jelly nem térhet vissza, viselkedése miatt kizárták a versenyből.

Jelly-t végül kizárták:

Megszólalt a műsorvezető a történtekről

A történtek a műsor háziasszonyát, Liptai Claudiát is megviselték. „Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy Jelly rámegy Kata torkára. Durva volt a helyzet, durva volt ez az adás” – nyilatkozta a Story magazinnak Liptai Claudia, aki nem számított arra, hogy egy olyan kedves műsorban, ahol csupa finomságot készítenek, ilyesmi megtörténhet. „El sem hittem ott és akkor, a stúdióban. Azt hiszem, Jelly nem volt tudatában annak, mit tett, hogy kinek mit és milyen minősíthetetlen módon mondott” – tette hozzá a Mestercukrász műsorvezetője.

Olvass még a Mestercukrász 2. évadáról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top