nlc.hu
Sztárok
G.w.M. elmondta, milyen a kapcsolatuk Szabó András Csutival

„Normalizálódtak a dolgaink” – G.w.M. őszintén vallott arról, milyen a kapcsolata szerelme exével, Csutival

A végén még tényleg mindannyian egy nagy család lesznek.

Szabó András Csuti és Kulcsár Edina év elején jelentették be válásukat. Nem kellett sokat várni arra, hogy Edina elmondja, ismét rátalált a szerelem, az új kedvese pedig Varga Márk, azaz G.w.M., aki szintén egy házasságból lépett ki a volt szépségkirálynő miatt.

G.w.M.

G.w.M. (Fotó: Instagram)

Az elmúlt hónapokban minden oldalról mentek az odaszólások és csatározások. Majd szépen lassan csillapodtak a kedélyek. Azóta Csuti is megtalálta a boldogságot, és ex-feleségével is sikerült mindenben megegyezniük, ráadásul Edina kedvesen fogadta az üzletember új barátnőjét. 

A rapper viszont most először beszélt arról, valójában milyen a kapcsolata szerelme exférjével. 

Én erről soha nem nyilatkoztam. Ebből nagyon kimaradtam. Az, hogy erről kijött bármilyen cikk, nem az én művem volt. Teljesen elszigeteltem magam és ezt tartom továbbra is, viszont azt ki tudom neked jelenteni – és akkor most itt nyilatkozom -, hogy egészséges, jó viszony van köztem és Csuti között. Nincsenek ellentétek, normalizálódtak a dolgaink” – mondta G.w.M. Ábrahám Róbert Talk 44 című műsorában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top