A Pap Ritával és Bodnár Attilával készült interjúsorozatunk első részét itt, a második részét pedig itt olvashatjátok.
A magyar sikerek mellett külföld felé is kacsingattatok. Ezért akartatok kijutni az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Bodnár Attila: Egy olyan dallal készültünk a Táncdalfesztiválra, ami köré igazi showt tudtunk építeni. Jó lendületes dal volt, szerintünk külföldön is megállta volna a helyét, de a zsűri nem minket választott. Azonban a közönség kitett magáért: mi lettünk a közönségdíjasok. Ez azért valamennyire kárpótolt minket. Szerintem teljesen természetes, hogy egy zenésznek az a vágya, hogy az általa írt slágert a világ minden táján dúdolják.
Az Eurovízióra ugyan nem sikerült kijutnotok, de később mégis jelent meg Németországban lemezetek, igaz?
Bodnár Attila: ’96 környékén egy barátunk jelentkezett, hogy van egy német producer ismerőse, aki látta Rita gyereklemezeinek hatalmas sikerét, és úgy gondolja, hogy lenne értelme ezeket a dalokat német verzióban is felvenni.
Pap Rita: Egy németországi stúdióban énekeltem fel a dalokat németül. Ehhez hozzá kell tennem, hogy én franciául és angolul tanultam, a német nyelv elég távol állt tőlem. A dallamos nyelvek állnak közel hozzám. Időközben persze megtanultam németül, elég jó a nyelvérzékem, de akkoriban még nem beszéltem a nyelvet, és így kellett megtanulnom a szövegeket a dalokhoz, amiket egy német zenész fordított le az eredeti szövegek és tartalmak szerint. Volt pár szöveg, amivel vért izzadtam.
Bodnár Attila: A legnagyobb gyerekslágereinket vettük fel újra. Rita nagyon szépen megcsinálta, bár kissé franciás volt a kiejtése. A németek azt hitték, hogy francia. (nevet) Ez egy közös kiadás volt a világhírű ARCADE hanglemezkiadóval, akiknek szintén nagyon megtetszettek a dalok és Rita személyisége. Mi vállaltuk a reklámköltséget, ő meg vállalta a gyártást és a terjesztést.
Voltak németországi fellépéseitek?
Bodnár Attila: Persze, voltak, de nem túl sok. Két kisgyerekkel nem mertünk sokat menni.
Pap Rita: A legnagyobb sikerünk az volt, hogy felléphettünk az Europa-Parkban, ami olyan, mint a Disneyland. Az igazság az, hogy ki kellett volna költöznünk Németországba. A sikerhez ott kell lenni tűz közelben, ez Magyarországról nehezen volt kivitelezhető. Akkor még Magyarország nem volt az Európai Unió tagja, és a barátainktól és ismerőseinktől azt hallottuk, hogy marha nehéz ott munkavállalási engedélyt kapni, és nem igazán érzed magad otthon, mert nem szeretik a külföldieket. Két pici gyerekkel akkor nagyon nehéz volt, nem mertük vállalni, hogy fejest ugrunk az ismeretlenbe. A sors fintora, hogy később mégis Ausztriában kötöttünk ki. (nevet)
Európa Park, Németország (Fotó: magánarchívum)
A gyereklemez korszakotokból is volt még hátra néhány album…
Pap Rita: Ahogy nőttek a gyerekeink, úgy írtuk a dalainkat egyre nagyobb gyerekeknek. Nem véletlen, hogy az utolsónak Suli-buli lett a címe.
Bodnár Attila: Tíz gyereklemez után megálltunk. Kiírtuk magunkból, amit a Jóisten adott. Úgy éreztük, hogy két nagy gyerek mellett már nem lenne természetes, ha kicsiknek szóló dalokat írnánk. Úgy döntöttünk, hogy ismét a felnőtteknek szóló dalok lesznek a főszereplők. Sosem akartunk életünk végéig gyerekdalokat írni.
Pap Rita: Ez egy nagyjából hét-nyolcéves korszak volt az életünkben.
Hogyan éltétek meg a kilencvenes évek végét?
Bodnár Attila: Jöttek a kereskedelmi tévék meg a celebvilág. Persze mi is megfordultunk ott időnként, voltunk a Dáridóban, a Koóstolóban és a Lottó Showban is. Akkoriban kezdett elegünk lenni Budapestből.
Pap Rita: Ha Hűvösvölgyből be akartál menni a városba valamit elintézni, az másfél óra út volt oda, másfél meg vissza. Közben szívod a kipufogógázt, szidják az anyádat… Az iskolában, ahova a gyerekek jártak olyan világ kezdődött, hogy securitysek vigyáztak a híres emberek gyerekeikre. Borzalmasan taszító volt. Elkezdtünk gondolkodni a vidékre költözésen.
Pap Rita és Bodnár Attila (Fotó: magánarchívum)
Bodnár Attila: Én vidéki gyerek vagyok, tudom, milyen ott az élet. Rita ugyan született kispesti, de boldogan vállalta, hogy itt hagyjuk a várost.
Pap Rita: 48 évet éltem Budapesten, elég volt. Akkor se mennék vissza, ha vagyonokat fizetnének érte.
Bodnár Attila: Tudtuk, hogy így ritkábban leszünk a celebekkel mondjuk a reggeli műsorokban, de ezt annyira nem bántuk.
Pap Rita: A gyerekeink voltak az első helyen, az volt fontos, hogy ők kiegyensúlyozott, boldog életet élhessenek.
Bodnár Attila: Korábban bejártuk már az országot, tudtuk, hogy ez a zalai, vasi, soproni rész áll közel hozzánk. Megnéztünk pár helyet, és így jutottunk el Bükkfürdőre. Több borzalmas házat is láttunk, és úgy voltunk vele, hogy mindenáron nem költözünk, csak akkor, ha találunk olyan helyet, amibe beleszeretünk. Végül megtaláltuk az álomházunkat.
Pap Rita: Egy igazi kis vidéki nyaraló volt, ami kívülről nem tűnik nagynak, belül mégis tágas.
Gondolom onnan is sokat kellett utaznotok…
Pap Rita: Amikor Kisvárdára kellett menni Bükkről, az nem volt semmi. Reggel kilenckor kellett fellépni az óvodában: azt nem kívánom senkinek.
Ki vigyázott a gyerekekre, amíg fellépésekre jártatok?
Pap Rita: A szomszéd család nagymamája, egy aranyos néni. Ha fellépés volt, ő átjött és vigyázott rájuk.
Rita, Attila és a gyerekek Krisztián és Fanni (Fotó: magánarchívum)
Nem vittétek őket magatokkal a fellépésekre?
Pap Rita: Soha. A fiunk másfél-kétéves lehetett, amikor épp egy gyereknapi koncertet adtam, és őt is magunkkal vittük. A bébiszitter beült Krisztiánnal az első sorba, onnan nézte végig az előadást. Elképesztő volt a tekintete, hihetetlenül mérges volt azért, hogy az ő anyukája annyi más gyereket szórakoztat. Halálosan féltékeny volt, és a koncert végére vérig volt sértődve, így soha többé nem vittem el. (nevet) Fannika néha jött, ő sokkal jobban viselte, ő amúgy is sokkal barátkozósabb gyerek volt.
Úgy tűnik számomra, hogy jól éreztétek magatokat vidéken. Akkor miért költöztetek később Ausztriába?
Bodnár Attila: Egy darabig jól éreztük magunkat. Tudnod kell, hogy mi 1998-ban és 2002-ben nyíltan vállaltuk a politikai állásfoglalásunkat. Kiálltunk az elveinkért és elmondtuk, hogy mit gondolunk, ami 2002-ben nem volt egy szerencsés dolog. Csak azt szerettük volna, hogy Magyarország normális polgári ország maradjon, de ezért majdhogynem ki lettünk tiltva a hazai médiából. Mi még az átkosban nevelkedtünk, és nem akartuk, hogy visszatérjen ez a korszak.
Pap Rita: Azok a szerkesztők, akik korábban még hívtak, egyszer csak nem hívtak többé.
Bodnár Attila: 2002-ben indult egy Zenevarázs című műsorunk a királyi tévén, ami az ország szép helyein megrendezett gálaműsor volt. A környék híres szülöttei voltak a díszvendégek, de bemutattuk a környezet szépségeit és a helyi népszokásokat is. Gyakorlatilag egy kulturális fesztiválsorozatot indítottunk. Ezt például rögtön elkaszálták a kormányváltás után. A Heti Hetesben is Pap Ritán élcelődtek.
Pap Rita és Bodnár Attila a Zenevarázsban (Fotó: magánarchívum)
Pap Rita: Éreztük, hogy baj van. Egyszer csak az újságírók már nem írtak rólunk.
Bodnár Attila: Beléptünk az Európai Unióba, már el lehetett költözni nyugatra. Úgy voltunk vele, hogy nézzük meg. Azt gondoltuk, ha mi örökre el leszünk taposva, legalább a gyerekeinknek legyen lehetősége normális életet élni. Szétnéztünk Unterwartban, ami gyakorlatilag egy magyarlakta környék, itt szinte mindenki magyar. Találtunk is ott egy aranyos házat.
Próbáltatok az osztrákoknál is popzenei karriert befutni?
Bodnár Attila: Nem gondoltuk, hogy ott valami hű de nagy karriert befuthatnánk. Mivel megvolt a német lemezünk, ezért Rita néhány óvodában meg kultúrházban énekelt a gyerekeknek. Itt ez sokkal nehezebb, mert Magyarországgal ellentétben az osztrákoknál nincsenek falunapok.
Pap Rita: Menet közben megtanultam németül, de amikor Ausztriába költöztünk, úgy éreztem, hogy az iskolai németem semmit sem ér. Egyszerűen nem értettem, amikor hozzám szóltak. Hihetetlen dialektussal beszélnek Burgenlandban. Folyton arra kellett kérnem az embereket, hogy beszéljék azt a hoch deutschot, amit az iskolában tanultam.
Attila, idővel te is megtanultál németül?
Bodnár Attila: Én? Dehogy.
Pap Rita: Attila nyelvi szempontból rám hagyatkozik.
Bodnár Attila: Rita jár bevásárolni meg ügyeket intézni. A gyerekeink pedig tökéletesen beszélik a nyelvet.
Pap Rita: Azért eleinte nekik se volt könnyű. Úgy költöztünk ki, hogy semmi nyelvtudásuk nem volt. Kellett úgy egy-másfél év, hogy megtanulják a nyelvet.
Pap Rita és Bodnár Attila a Zenevarázsban (Fotó: magánarchívum)
Volt kint valamilyen civil munkátok is?
Pap Rita: Attila továbbra is a menedzselést vitte, én pedig zumbát oktattam kint majdnem tíz évig.
Bodnár Attila: Ugyanúgy jártunk Magyarországra fellépni, csak kicsit többet kellett utaznunk. Aztán ahogy felcseperedett, már írtunk dalokat a lányunknak is. Énekelt bandában is, ment ez a maga útján.
Pap Rita: És persze születtek a saját dalok is.
Mennyi időnek kellett eltelnie, hogy otthon érezzétek magatokat Ausztriában?
Pap Rita: Négy-öt évnek biztos. Aki az előző rendszerben nevelkedett, annak a nyugat egy igazán furcsa hely volt. Az ember teli volt félelemmel, gátlással, hiszen ebben az országban gyakorlatilag minden másképp működött. Sok időnek kellett eltelnie, hogy ezt a félelmet a magabiztosságommal le tudjam küzdeni. Meg persze ahhoz is kellett idő, hogy a nyelvet megszokjam.
Volt bennetek egy olyan szándék, hogy Fanniból sikeres énekesnőt faragjatok?
Bodnár Attila: Tudtuk, hogy minden belső és külső tulajdonsága is megvan ahhoz, hogy sikeres énekesnő legyen. Már tízévesen fantasztikus hangja volt. Szeretett énekelni, ezért is írtunk neki dalokat. Táncolni is tanult, de az a helyzet, hogy Fanni nem egy törtető típus. Nem akar mindenáron énekesnő lenni, ráadásul érdekelte más is, fotóakadémián végzett és most is egyetemen tanul.
Pap Rita: Éli a saját életét, csinálja a dolgait.
Bodnár Attila: Hiába erőltetnénk, ezért nem is akarjuk.
A kezdettől fogva tudtátok, hogy egyszer még hazaköltöztök Magyarországra vagy csak így alakult?
Bodnár Attila: Sosem akartunk végleg elmenni. Nem véletlen, hogy nem adtuk el a bükki házat. Azért az gyorsan egyértelművé vált, hogy Burgenlandban sokkal drágább az élet, mint otthon. Eladtuk a budapesti házunkat, így tudtuk csak fedezni a költségeinket. Jó lenne, ha tudnák a magyarok, hogy nem úgy van az, hogy kijönnek ide dolgozni, és hirtelen milyen sokat keresnek majd. A nagyobb fizetés mellé itt magasabb árak járnak. Mi forintban szereztük a pénzünket, de euróban költöttük el.
Pap Rita: Mi voltunk azok a kivételes magyarok, akik nem azt csinálták, hogy kint keresték a pénzt, aztán otthon költötték el, hanem pont fordítva. (nevet)
Mostanában mivel foglalkoztok?
Bodnár Attila: A fellépések mellett ott van a tévéműsorunk a Zenebutik csatornán, és ezerrel dolgozunk azon, hogy valahogy visszahozzuk a 2002-ben megszűnt kulturális gálaműsor TV sorozatunkat „Bravó Magyarország” vagy „Best of Hungary” címmel. Nemrég szedtek ki egy szilva nagyságú gennyes gyulladást a fogínyem alól, ami nyomta és szűkítette az orr és arcüregemet. Ez nagyban befolyásolta a hangterjedelmemet a hangom színezetét és dinamikáját. Tulajdonképpen egész életemben csak félig tudtam megmutatni és hallatni a született énekesi képességeimet. Ez már 23 éves koromtól kezdődött és nőttön nőtt, ott volt, csak egyik orvos se jött rá, mi pontosan a probléma. Hiába CT-ztek meg röntgeneztek, még az orrsövényemet is megműtötték, de a megoldás nem jött. Már azt hittem, hogy én ilyen selejtes vagyok, mert ez még az énekhangomra is nagy hatással volt, főképp a lassú, lírai dalok esetében. Olyan volt, mintha állandóan náthás lettem volna. Most az a terv, hogy hamarosan ismét felveszem a lírai gyöngyszemeinket a stúdióban. Érződni fog a különbség. Ez is sorsszerű fejlemény életemben, mert manapság sokkal érettebb és tartalmasabb, nívósabb dalokat írok, ahol bizony kell a briliáns énektudás megszólaltatása is.
Fanni és Krisztián (Fotó: magánarchívum)
Évtizedek óta együtt vagytok. Mi a boldog házasságotok titka?
Pap Rita: Az elsődleges helyen a toleranciát említeném. Ettől tudja elviselni az ember a másik kellemetlenebb dolgait. Szerencsére ott vannak a gyerekeink, ők egy hihetetlenül erős összekötő kapocs. És meg kell említenem azt is, hogy mi mindketten a szakmánk elhivatottjai vagyunk. Félmondatokból értjük egymást. Amikor meg szokták kérdezni, hogy milyen a mi házasságunk, mindig azt szoktam mondani, mint a Pál utcai fiúkban: véd- és dacszövetség.
Bodnár Attila: Miután összejöttünk, évekig mindent együtt csináltunk. Együtt voltunk a zenélésben, az ágyban, a szórakozásban, az evésben, az öltözködésben… Minden működött. Ez egy csoda volt. Megszülettek a gyerekek meg írtuk a dalokat sorra egymás után: ez hihetetlenül összekötött minket. Mi nemcsak házastársak, hanem alkotótársak is vagyunk. Rita soha nem mondta, hogy jobb dalt írna, mint én, és én se mondtam soha, hogy jobb énekes lennék nála.
Pap Rita: Talán a gyereknevelés volt az egyetlen terület, ahol nem értettünk egyet mindenben.
Bodnár Attila: Nekem is nehéz természetem van, neki is nehéz természete van…
Pap Rita: Nem, Attila, csak neked van nehéz természeted. (nevet)
Bodnár Attila: Ha össze is veszünk néha, egy-két napnál sosem tart tovább.
Pap Rita: Utoljára három volt.
