Pár napja robbant a hír, hogy Schobert Norbert megelégelte, van egy Facebook-csoport, ahol évek óta kritizálják és gyalázzák őt és a családját, ezért pert indított a csoport ellen.
Ezt követően Király Dávid Izmael, aki egy másik mém-oldal üzemeltetője, azt mondta, a Norbiékat gyalázó csoport mögött Béres Alexandra áll, amire bizonyítékai is vannak. Dávid ezért olyan fenyegető üzeneteket kapott, ami miatt kórházba is került. Sokan pedig a fitneszgurut hibáztatják, amiért ő is túl hevesen reagálta le a helyzetet. Norbi most erről írt egy hosszabb posztot Facebook-oldalán.
„Olvasom, látom, hogy megint azon botránkoztak meg sokan, hogy indulatosan, és őszintén nyilatkozom a csoporttal szemben, ami szisztematikusan a családom, a vállalkozásom és ellenem lett létrehozva, fenntartva, és üzemeltetve. Megértem. Valóban hiba, ha az embert elragadják az érzelmei. Úgy döntöttem, nem is fogok jó darabig többet mondani, nyilatkozni az üggyel kapcsolatban egészen addig, amíg el nem jön a pillanat, amikor véget ér lassan ez az álarcosbál, és végre ti magatok is szembesülhettek azzal, amivel én már szembesültem… Ugyanakkor hadd kérdezzek vissza! Akik felháborodtak az őszinteségemen, mit tennének a helyemben? Én nem azok ellen lépek fel, akik valós személyként betévednek abba a csoportba, és engedik, hogy gyűlöletre kondicionálják őket. Én nem az engem ért kritika vagy negatív vélemény ellen harcolok. Mindenki jogát elismerem ezekhez.
Schobert Norbi pontokba szedve felsorolta azokat a dolgokat, amelyek szerinte nem férnek bele a kritika vagy a véleménynyilvánítás körébe:
- „a feleségemet rendszeresen megalázzák női mivoltában
- amikor a gyerekemről készült képeket gyomorforgató kommentekkel, megjegyzésekkel alázzák meg
- amikor Rácz Gézát rasszista megjegyzésekkel ráncigálják vérpadra, csak azért, mert segítettem neki
- amikor Király Dávid kórházba kerülését fenyegető üzenetek, kárörvendő kommentek kísérik
- amikor a családom lehetséges autóbalesetén vihognak
- amikor a stroke-omon örvendeznek és gúnyolódnak.
Igen, ezekre egy idő után valóban nem lehet higgadtan reagálni. Vállalom. A családom és annak védelme szent! A rasszizmust mélységesen elítélem és határozottan fel is lépek ellene! Ha ezekre pedig kendőzetlenül reagálok, az azért van, mert én magam is érző emberi lény vagyok. Még akkor is, ha épp az a cél, hogy ezt elfeledtessék veletek”
– írta Schobert Norbi a bejegyzésben, és kijelentette, hogy részéről ezzel a téma lezárva.