nlc.hu
Sztárok

Magánéletéről mesélt Stohl Luca

„Egymásra találtunk, ezért hálás vagyok a sorsnak” – Stohl Luca először mesélt a férjéről

Nem görcsölnek rá a babakérdésre, jön, amikor jönni szeretne.

Stohl András lánya, Stohl Luca évek óta megállja a helyét a médiában. Először a TV2-nél kezdett dolgozni, majd idén tavasszal az ATV Híradójának lett a műsorvezetője. Luca sosem szerette kiteregetni a magánéletét. Férjével egy évvel ezelőtt teljes titokban házasodtak össze, és a kevés kép, amit megosztott az esküvőről, azokon lehetett látni először szíve választottját. 

Stohl Luca

Stohl Luca (Fotó: Schumy Csaba)

Jelenleg Luca és házastársa Németországban élnek, ezért a műsorvezetőnek sokat kell ingáznia. 

„A férjem itthon egy amerikai befektetési banknál dolgozott, aztán kapott egy lehetőséget Németországban, és úgy döntött, döntöttünk, ezt nem szabad kihagyni – nyilatkozta a Best magazinnak Luca, aki a megismerkedésüket is elmesélte. – Egy szórakozóhelyen találkoztunk először, amit azóta is a megpillantás éjszakájának nevezünk. A névnapomat ünnepeltük a barátaimmal, a férjem egy másik társasággal volt épp ott. Egy-két mondatot váltottunk, de én hamar eljöttem, mert másnap korán kellett dolgoznom. Ő viszont kiderítette, ki vagyok, majd írt egy levelet, így kezdődött.”

Természetesen a pár között már a családalapítás kérdése is szóba jött. 

„Egymásra találtunk, és ezért hálás is vagyok a sorsnak. A férjemnek igen jó a humora, intelligens művelt, nagyon jó ember, mellette tökéletes biztonságban érzem magam. A férjemmel a kezdetektől úgy tervezzük, hogy együtt éljük le az életünket, együtt öregszünk meg, így igen, a gyerek is abszolút benne van a terveinkben. De nincs egy dátum, hogy na, most kell érkeznie. Amikor azt érezzük, eljött az idő, akkor reméljük, sikerrel járunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top