Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója már az esemény megnyitásakor kiemelte, nehéz időszak elé néz a színház a jelen gazdasági helyzetet tekintve. Ennek ellenére a hangulat mégis kellemes volt.
„Ezek a nehézségek olyan megoldásokra kényszerítenek, melyek békeidőkben is hasznunkra válhatnak. Persze nem öröm ez a folyamatos harc. De megpróbáljuk a kétségbeesést energiába fordítani – kezdte a színházigazgató az nlc-nek. – Kuriózumokkal kell kiállnunk, melyek akkor is bevonzzák a nézőt, ha maga is vívja »rezsiharcát«. A Vígnap két előadásának sikere több mint biztató volt. Ezeket egyedi, az ünnepre összehozott eseményként kezeltük, de úgy tűnik, hogy a Vígszínház 125 évéből összeállított zenés est és az önironikus improvizációs délelőtti előadás, az év közben is része lehet a műsorunknak. Az álló tapsból nyert energiával »fűtünk«. Érezhető volt, hogy a nézők velünk vannak. Ez a Víg előnye. A mágneses múltja. Ehhez kell hozzátennünk a saját eszközeinkkel, amit hozzátehetünk.”
Fotó: Vígszínház
A rezsiemelés miatt ők is készülnek a spórolásra, de nem tudják, mit hoz a jövő. „Őszintén szólva, igazán még nem látjuk, mekkora a baj. Nagyon sok mindenre még nem tudjuk a választ, de folyamatosan dolgozunk a megoldásokon. Minden kollégánkra számítok, minden apró ötlet jól jön, amivel meg tudjuk fogni a pénzt, vagy amivel nagyobb bevételhez jutunk. Bízom benne, hogy be tudjuk foltozni a lyukakat. Játszanunk kell. Minden bemutatónkat meg fogjuk tartani.”
Rudolf Péter 2020-ban, a koronavírus-járvány közepén vette át a Vígszínház vezetését, ami nem volt egy egyszerű kihívás, és bár úgy tűnik, a vírus már nem okoz több nehézséget, a jövő mégsem fényesebb egyelőre. Adódik a kérdés tehát: hogy birkózik meg a folyamatos kihívásokkal?
Így! Amit mutat ez a két év. Büszke vagyok előadásokra, melyek ebben a korszakban születtek, és a méltóságteljes évfordulókra, amiket együtt ünnepeltünk a nézők ezreivel. Nem egyszerű, sokszor hittük, hogy rosszabb már nem lehet! Tévedtünk, de lassan megszokom, hogy ez jutott, ebben az időszakban kell helytállni, nincs értelme keseregni, sőt nem is ildomos. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem rúgok bele egy székbe, amikor már azt hiszem, hogy megoldottunk valamit, és mégis jön egy újabb akadály. Abszurd helyzetből abszurd helyzetekbe megyünk, maga a kulturális szféra és az egész világ. A színház szerencsénkre éppen ebből a sok érzelemből és aggodalomból táplálkozik. Ez az érzékenység az olajunk.
Péter színészi pályáját a Vígszínházban kezdte mint gyakornok, azóta sok minden történt, most pedig a színház igazgatójaként állt a színpadon, azonban van, ami nem változik. „A színház semmit sem változott, és ebben ez a szép. Jöhet mindenféle korszak: diktatúra, demokrácia, de mi megmaradunk olyannak, amilyenek vagyunk. Van valami szent és mégis bolond a létezésünkben – minden az este 7-es kezdésért van. Az előadásért. Ha esik, ha fúj…”
A színészek is sok nehézséggel küzdenek a mindennapokban, de amikor színpadra lépnek, felhúznak egy álarcot azért, hogy másokat szórakoztassanak. Ehhez viszont szükségük van motivációra és iránymutatásra, ami az igazgató feladata. „Nem kell ezt a társulatot motiválni, a vezetőség feladata az színház szellemisége mentén szervezni a színház életét. Társulathoz tartozni manapság némi biztonságot jelent. Lelki terheinket vagy lepakoljuk az öltözőben, vagy feloldjuk az előadásban.”
A sok munka mellett Rudolf Péternek is szüksége van a kikapcsolódásra. „Egy ideje kerékpárral járok dolgozni, ez feltölt lelkileg és szellemileg is. Abban reménykedem, hogy tekerés közben tisztábban tudok gondolkodni. Az Őrség pedig a menekülési útvonalunk, ahova el tudunk vonulni, ha nyugalomra van szükségünk.”
