nlc.hu
Sztárok
Nyerő Páros: Hódi Pameláék estek ki

Hódi Pameláék számára véget ért a Nyerő Páros: „Ha már ki kell esni, akkor így essünk ki”

A szövetséges párok közül nekik kellett távozniuk a versenyből.

Hódi Pamela és férje, Tóth Bence a szövetségeseikkel, Young G Bécivel és feleségével, Mészáros Norinával került veszélyzónába, vesztüket pedig épp az okozta, hogy túl erősnek tartották őket a többiek. 

Hódi Pamela

Hódi Pamelát és férjét küldték haza a többiek (Fotó: Sajtóklub)

Mint a szimpátiaszavazáson kiderült, Muri Enikőék és Törőcsik Daniék azért Bécit és Norinát tartották bent a játékban, mert Pameláékat erősebb párnak gondolták. A többség szavazatai alapján így Hódi Pameláék számára ért véget a Nyerő Páros, azonban ők így is nyertesnek érzik magukat. „Én már akkor nyertem, amikor a feleségem lettél” – vigasztalta párját Tóth Bence, miközben mentek bepakolni.

„Ha már ki kell esni, akkor így essünk ki. Egy ilyen feladat után, ilyen párok ellen és ilyen monológok után, amiket kaptunk” – nyilatkozta a kamerák előtt az influenszer férje. Hódi Pamela is hasonló véleményen volt: „Ez legyen a legnagyobb bajunk az életünkben, hogy erős párosnak, szimpatikus párosnak tartanak minket. Nekünk most ez volt a vesztünk ebben a játékban, de mi ezzel már tényleg nyertesen megyünk haza”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top