nlc.hu
Sztárok
Törőcsik Dániel az Éjjel-Nappal Budapestben

Emlékszel még ÉNB Kristófra? Törőcsik Dániel így nézett ki az Éjjel-nappal Budapest indulásakor

A 35 éves Törőcsik Dániel ma már boldog párkapcsolatban él, és ingázik Hamburg és Magyarország között.

Az Éjjel-nappal Budapest 2013-ban indult, és bár a szereplők időről-időre cserélődtek, egészen 2017-ig a kemény magba Törőcsik Dániel is beletartozott.

Törőcsik Dániel akkor és most

Törőcsik Dániel a sorozat indulásakor (Fotó: Sajtóklub)

A sorozatban Gaál Kristóf karakterét alakította, és a történet szerint Siófokról költözött fel Budapestre – ahogy az a való életében is történt –, majd nagy erőkkel csapta a szelet a nőknek, nem eredménytelenül.

A vagány, nőcsábász karakterhez jól passzolt a tetoválóművész foglalkozás, de Törőcsik Dánielnek nemcsak a szerep miatt állt jól a kezében a tű, hanem azért is, mert eredetileg, a való életben is ez a foglalkozása. 2016-ban nyitotta meg Törőcsik Art tetoválószalonját, ami a mai napig üzemel, és többek között Lilu, Ada, Lakatos Márk és Király Viktor is hozzá ment varratni.

Korábban elárulta, hogy azért szeret tetoválni, mert amellett, hogy örömet okozhat az embereknek, valami maradandót is alkothat a tetoválásokkal, olyat, ami összhangban képes együtt élni azzal, akinek készítette.

Törőcsik Dániel akkor és most

Törőcsik Dániel 2019-ben (Fotó: Birton Szabolcs/solwee)

Törőcsik Dániel 2017-ben egy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott: egy neves hamburgi tetoválószalon felkereste, ő pedig úgy döntött, maga mögött hagyja a neki ismertséget hozott sorozatot és Magyarországot is. A mai napig Németországban dolgozik, tetovál.

„Szerencsére mindenki mellettem áll, és támogatnak a terveimet illetően. Új közeg, mindenképp egy új szituáció, amibe bele kell szoknom, de nem hiszem, hogy problémát okoz majd. Már többször jártam Hamburgban, vannak kint ismerőseim, ami talán megkönnyíti az első pár hónapot. Nem az anyanyelvem, szóval mindenképp furcsa lesz, de megoldom” – mondta kiköltözése előtt Dániel. 

Magánéletéről keveset beszél

A tetoválóművész korábban a Reggeli című műsor vendége volt, ahol elárulta, hogy másfél éve boldog párkapcsolatban él, úgy érzi, végre talált egy olyan nőt, aki támogatja és megérti, hogy munkája miatt sokat kell ingáznia.

„Volt olyan, hogy hatból öt hónapot kint voltam Hamburgban és azt is támogatta, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam” – mesélte Dániel.

Törőcsik Dániel akkor és most

Törőcsik Dániel és párja a Nyerő Párosban mérettetik meg magukat (Fotó: Sajtóklub)

Most közelebbről is megismerhetjük a kapcsolatukat, hiszen ők is szerepelnek a Nyerő Páros legújabb évadában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top