nlc.hu
Sztárok
Interjú Gáspár Evelinnel a Párharcról

Gáspár Evelin: „A kamera egy ördögi dolog, ami előtt az ember felvesz különböző szerepeket”

Gáspár Evelin és Attila önazonosak maradtak a műsor során, és a kapcsolatuk is sokat erősödött.

Október 17-én startol a TV2 képernyőjén a vadonatúj Párharc című műsor, amelyben többek között Gáspár Evelin és a szerelme, Attila is szerepel. Evelin azt mondja, ez számára is egy új tapasztalat, hiszen korábban még nem vett részt ilyen jellegű produkcióban.

„Már szerepeltem mindenféle műsorban, a nézők láthattak mindenféle helyzetben, de ez még nekem is új volt. Attila az első olyan párom, akit nyilvánosan és büszkén vállalok és megjelenek vele bárhol. Azért vállaltuk el a műsort, hogy próbára tegyük a kapcsolatunkat: általában az a tendencia, hogy valaki bemegy egy ilyen műsorba, és utána válik vagy szakít. Úgy voltam vele, hogy 28 évesen nem szeretném vesztegetni az időmet. Ha itt jól működünk, akkor megerősíti a kapcsolatunkat, ha pedig nem vagyunk egy hullámhosszon, akkor kihozza a problémákat. Emellett szeretem a határaimat feszegetni és ha már van valaki az életemben, aki partner ebben, akkor kipróbáltuk magunkat ezen a terepen is” – kezdte az nlc-nek Gáspár Evelin, aki elmondása szerint végig önazonos maradt.

„Arra törekedtünk, hogy magunkat adjuk. A kamera egy ördögi dolog, ami előtt az emberek nagy része felvesz különböző szerepeket, amiknek köze nincs a valós énjükhöz. Nekem van már egyfajta rutinom, ezért ennek elébe megyek és nem játszom meg magam. A párom is egy olyan ember, hogy ami a szívén, az a száján. Bevallom, vannak olyan játékok, amiben szerepelhettünk volna jobban, de semmit nem csinálnék másképp. Ha másképp csinálnám, az nem én lennék.”

Gáspár Evelin és Attila

Fotó: TV2

Evelin azt mondja, két részből áll ez a műsor, ők pedig igyekeztek a lehető legjobban játszani. „Azt gondolom, hogy mi inkább taktikailag voltunk ott a szeren. Ez egy nagyon összetett játék: nem elég, ha valaki a feladatokat jól teljesíti, a közösségben is mozgatni kell a szálakat. Ha nem is mindkét részben, de valahol kimagaslónak kellett lenned, hogy ellensúlyozni tudd a másikat” – vallja Győzike lánya, akinek a párja először szerepel a kamerák előtt, ami egy nagyon idegen és új szituáció volt számára.

Eleinte elég nehezen ment neki, párszor meg is kaptam, hogy bohócot csinálok belőle. Mondtam neki, hogy ez nem így van, ő magát adta végig, a nézők pedig ezért fogják szeretni, vagy nem szeretni. Én már tisztában vagyok vele ennyi év után, hogy mindenkinek nem tudok megfelelni és igazából nem is akarok. Neki ezt még el kell fogadnia, át kell kattintania az agyát. Szerintem sokkal jobb, ha az ember megosztó, mert ha valakit csak szeretnek, vagy csak utálnak, az egy idő után nem lesz érdekes.

Evelin sosem teregette ki a magánéletét, Attilával is csupán egyszer szerepelt egy bulvármagazinban. A műsor miatt azonban jobban beleláthatnak az emberek a kapcsolatába. „Azért azt nem akartuk, hogy mindent lássanak az emberek, tudtuk, hogy mennyit engedhetünk. A mi párkapcsolatunk sem tökéletes, hiszen olyan nem létezik. Amit esetleg eddig nem láthattak a nézők, az az érzelmes oldalam. Van egy olyan is, és mivel a szerelmemmel szerepelek ebben a műsorban, ezért most ezt is felfedem egy kicsit. Merem vállalni az érzelmeimet, főleg, ha van mellettem egy olyan ember, aki biztonságot ad és akiről tudom, hogy ezzel nem él vissza. Megerősítette a kapcsolatunkat ez a játék, bizonyítottuk egymásnak, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk a másikért.”

Gáspár Evelin és Attila

Gáspár Evelin és Attila a Párharc sajtóvetítésén (Fotó: Trenka Attila)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top