nlc.hu
Sztárok

Schell Judit új élete

Schell Judit hazatért Spanyolországból, és teljesen új életet kezdett

Schell Judit és két kisebbik gyermeke egy iskolaévet töltött Spanyolországban. Azóta vége lett spanyol kalandnak, és a színésznő itthon új életet kezdett.

Schell Judit miután hazaért Spanyolországból, felmondott a Thália Színházban

„Most még én vagyok a művészeti vezető a szerződésem végéig, de szeptembertől már nem vagyok ott” – válaszolta a lap kérdésére a színésznő. – Úgy gondoltam, az életem több területén is eljött a váltás ideje, tehát a színházban is ideje váltani. Amúgy is jellemző egyfajta ciklikusság a pályámon. A Radnótiból nyolc év után jöttem el. A Nemzeti Színházban a nyolcadik évben szültem meg Borikát, a kilencedikben pedig onnan is eljöttem.”

A színésznő párkapcsolati coach lett, emellett pedig a képernyőre is visszatér.

Schell Judit új élete

(Fotó: Olajos Piroska/solwee)

Új szerepben

Zajlik a Jimmy életéről szóló RTL-es sorozat, Editet Schell Judit fogja alakítani, aki fel is vette a kapcsolatot az özveggyel. Egyrészt szerette volna, ha Edit mesél a tapasztalatairól és Jimmyről, másrészt úgy vélte, az a helyes, ha bemutatkozik annak a személynek, akinek a bőrébe fog bújni. Schell Judit azt mesélte az RTL-nek, hogy Edittel hosszan beszéltek Zámbó Jimmyről, akivel nem volt mindig könnyű, és ugyan voltak súrlódások, a válás gondolata nem merült fel kettejük között. Schell azt is elmondta, hogy rengeteg arany ékszert visel a forgatásokon, a Király ugyanis szerette, ha Edit sok aranyat hord.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top