nlc.hu
Sztárok
Csősz Bogi a skatulyákról

Csősz Boglárka: „Sokat dolgoztam azért, hogy ne csak egy szőke nőként lássanak”

Barta Sylvi jól kifaggatta az üzletasszonyt az életéről.

Csősz Boglárka és Burak Talu júliusban 14 év után hivatalosan is elváltak. Az üzletasszony elmondta, szépen lassan távolodtak el férjével, és egy idő után rájöttek, jobb, ha külön utakon folytatják. Azóta a volt luxusfeleség a karrierjére koncentrál, ugyan ez nem meglepő, hiszen férje mellett is dolgozott, még akkor is, ha azt a török kultúrában nem igazán értették meg

Csősz Boglárka

Csősz Boglárka (Fotó: Mokka)

Ma reggel Bartha Sylvia vendége volt a Mokkában, ahol arról beszélt, hogy színészi múltja ellenére, pár éve igazán luxusfeleségként ismerte meg az ország, de mára talán már sikerült kitörnie ebből a skatulyából. 

„Sokat dolgoztam azért, hogy ne csak egy szőke nőként lássanak, vagy egy Barbie-ként. Szerintem elég sokat bizonyítottam azóta, nemcsak azzal, hogy ilyen a külsőm, hanem azzal is, hogy mikkel foglalkozom. Hiszen azért mégiscsak az üzleti élet az, ami nagyrészt az életemet kiteszi – mondta Bogi, aki jelenleg színészként és producerként is tevékenykedik, emellett orvostechnikai eszközgyártással foglalkozik és belsőépítészként szállodákat is dekorál. Mindezt nemcsak itthon, hanem Törökországban is csinálja, hiszen mint mondja, annak idején a férje közbejárása nélkül is sikerült karriert építenie külföldön. – Én megvalósítottam önmagam ott kint is, mint egy egyén, tehát nem kifejezetten kellett a férjemre támaszkodnom ilyen szempontból, hanem építettem egy saját karriert magamnak ott is.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top