nlc.hu
Sztárok

Elmondta, hogyan érzi magát a válás után Csősz Boglárka

„Most már jól vagyok” – így érzi magát válása után Csősz Boglárka

Bogit most lefoglalja a rengeteg munka.

Nem olyan régen kiderült, hogy Csősz Boglárka és török kedvese, Burak Talu 14 év után külön költöztek. Pár nappal ezelőtt Bogi bejelentette, hivatalosan is elváltak. Arról, hogyan érzi magát azóta a színésznő, üzletasszony a TV2 Mokkában mesélt. 

Csősz Bogi

Csősz Bogi a Mokkában

Valójában azt mondhatom, hogy most már jól vagyok, az utóbbi 6 hónap volt nagyon stresszes időszakom mentálisan és lelkileg is. Nem volt egyszerű, mert nagyon sok munkát vállaltam, el voltam foglalva azzal is. Plusz próbáltuk megoldani ezt az egész helyzetet is, hogy tudnánk jól csinálni, hogy senki se sérüljön. Azt gondolom, nagyon jól megoldottuk és ez ad egy lelki nyugalmat. Mai napig napi szinten beszélünk” – mondta Bogi, aki hozzátette, az volt a baj, hogy nem volt elég idejük együtt és ezért nem tudták a szerelmet újra feléleszteni. 

Azt éreztük, hogy ez inkább barátsággá vált. Nagyon jól működött, de nem volt meg már az a szikra, ami az elején.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top