nlc.hu
Sztárok

Közös fotón Erős Antónia és a fia

Ritka pillanat: közös fotón Erős Antónia és a fia – címlapon pózol édesanyjával a 13 éves Matyi

Míg a híradós fia szívesen szerepel, addig a lánya kerüli a nyilvánosságot.

Erős Antónia ikrei, Szonja és Matyi már elmúltak 13 évesek. Édesanyjuk szerint cseppet sem hasonlítanak egymásra és külön életet is élnek. Az első nagy különbség az ikrek között az, hogy Szonja kerüli a nyilvánosságot, Matyi viszont koncertezik és a tévében szerepelt. Tavaly a zenekarával a Sziget Fesztiválon is fellépett. A fiú pici kora óta dobosnak készült.

Erős Antónia

Erős Antónia fia nagyon tehetséges dobos, büszke rá a híradós – Fotó: Sajtóklub

Hatéves volt, amikor vettünk neki egy elektromos dobot. (…) Ma már egy kis helyiséget bérlünk, az a próbaterme neki és két másik fiúnak, akikkel zenekart alapítottak. (…) Szonja pedig úgy süt-főz, mintha A Konyhafőnökbe készülne. És milyen finom ételeket, süteményeket készít!” – árulta el a BEST magazinnak a híradós.

Erős Antónia imádja az ikreket, azt mondja, jó, hogy ketten vannak. „A férjem kezdetben ragaszkodott hozzá, hogy csak egy gyerekünk legyen, mert szerinte egyet tudunk biztonsággal felnevelni. Pedig én kettőt akartam. Aztán a sors elrendezte a kérdést” – mesélte, hozzátéve az ikreiről: „Nincsenek náluk különbözőbb gyerekek. (…) Érdeklődésükben, ízlésükben, személyiségükben is alig van közös. (…) Nagyon összetartóak, jó szövetségesek tudnak lenni, de igazából külön életet élnek.”

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST-cimlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top