nlc.hu
Sztárok

Ő Szulák Andrea lánya, Gyarmati Rozina

Gyönyörű fiatal lány lett Szulák Andrea 16 éves lánya, Rozina

Szulák Andrea életében a legfontosabb szereplő egyértelműen a kislánya, Rozina, aki valójában már nem is annyira gyerek. Rozina 16 éves és meseszép fiatal nővé cseperedett.

A színész-énekesnő pedig rendkívül büszke lányára, ami teljesen érthető. Egy korábbi interjúban azt mesélte, hogy nagyon nehezen esett teherbe, ezért az adoptáláson is elgondolkodott, azt sem bánta volna, ha több gyereket is örökbe fogadhat. 

Nagyon keserűen, nagy fájdalmakkal, de elengedtem. És úgy fordítottam a teli poharat, hogy akkor majd örökbe fogok fogadni néhány gyereket. Nem is egyet! 

Végül 2007-ben, az akkor párjától megszületett Rozina. Szulák Andrea ekkor 43 éves volt. Anya és lánya azóta is elválaszthatatlanok, és a kamaszkor ellenére is nagyon jó kapcsolatot ápolnak. 2019-ben, a 20. jubileumi Story Ötcsillag Díjátadó Gálára is együtt érkeztek, ekkor már sejteni lehetett, hogy a bájos kamasz hamarosan gyönyörű nővé érik. Flitteres ruhája tökéletes stílusérzékről tett tanúságot, és anyukája azt mondja, hogy Rozina még nála is csajosabb.

„Csajoskodásban már most túltesz rajtam! És bevallom, jobb ízlése is van, mint nekem. Olyan precízen tudja magát kisminkelni, hogy eláll a szavam. És mivel nem viszi túlzásba, nincs szükség arra, hogy kontrolláljam, mit ken magára, vagy milyen színűre festi a körmét, de még az öltözködésébe sem szólok bele. Sokak szerint nem esett messze az alma a fájától, és mivel én már most felnézek a lányomra, számomra nincs is ennél szebb bók.”

Szulák Andrea és Gyarmati Rozina a Story jubileumi gáláján

Fotó: Korponai Tamás

Rozina az Aranyoskám című musical bemutatóján, 2022-ben már fiatal nőként jelent meg édesanyja oldalán – láthatóan le sem tagadhatnák egymást. Az énekesnő-színésznő egyébként gyakran oszt meg az Instagram-oldalán közös családi pillanatokat.

Szulák Andrea és Gyarmati Rozina az Aranyoskám bemutatóján

Fotó: Olajos Piroska

És hogy mi lesz Rozinából, ha felnő? Szulák Andrea tavaly nyáron azt mesélte a Meglepetésnek, hogy a lánya nem vágyik színészi babérokra. „Beleszületett a szakmámba, ezt természetesen kezeltük. Ennek ellenére Rozina teljesen normális, se színész, se énekes nem akar lenni. Pontosan tudja, az, hogy ismert anyukája van, nem előny, nem hátrány, hanem egy állapot. Ha igazán jó barátokat szeretne, ez nem lehet szempont, mert ne miattam, hanem saját jogon szeressék, értékeljék őt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top