nlc.hu
Sztárok
Galambos Lajos a börtönbe vonulásáról

Megszólalt Galambos Lajos, miért nem vonult be a börtönbe

A trombitás kijelentette, hogy minden jogszabályt és bírósági döntést betart.
Galambos Lajos

A hírek szerint szerda reggel kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe Galambos Lajosnak, ám ahogy arról mi is beszámoltunk, a trombitás nem jelent meg a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetnél. A nap folyamán a Vértesben látták kirándulgatni a zenészt, akit áramlopás miatt ítéltek 3 év 6 hónapra. Lajcsi most a Blikknek beszélt a történtekről. 

A rám vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat maradéktalanul betartom, azok szellemében járok el. Az utóbbi időben több olyan információ is szárnyra kapott a sajtóban a börtönbe vonulásom időpontjával és helyszínével kapcsolatban, amiket hivatalosan senki nem erősített meg

– mondta Lajcsi, vagyis ez alapján úgy tűnik, nem ma kellett bevonulnia a börtönbe, igaz, azt nem árulta el, hogy pontosan mikor.

Azt viszont elmondta, hogy mostanra besokallt, úgy érzi magát, mint egy űzött vad, a birtokára katasztrófaturisták járnak, biztonsági szolgálatot kellett felfogadnia. „Az utóbbi időben kaptam hideget-meleget, ezért úgy döntöttem, hogy a harcomat a bíróságon szeretném a továbbiakban megvívni, nem a nyilvánosság előtt” – jelentette ki Galambos Lajos.

A Borsnak Galambos István, Lajcsi testvére azt mondta: „annyit biztosan állíthatok, hogy nincs szökésben, és megvan az oka annak, ha végül nem kellett bemennie a börtönbe”.

(Kiemelt kép: Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top