Galambos Lajos elárulta, milyen betegségben szenved

nlc | 2023. Február 22.
Galambos Lajos elárulta, milyen betegséggel küzd, ami miatt nem tudta elkezdeni börtönbüntetését.

Mint kiderült, Galambos Lajosnak február 15-én kellett volna megkezdenie a rá kiszabott büntetést, helyette azonban a Vértesben fotózták le, egy fehér furgon mellett. Később kiderült, igazoltan maradt távol egészségügyi problémája miatt – írja a Bors.

Lagzi Lajcsi a hot!-nak adott interjújában elmondja, hogy komoly egészségügyi problémája befolyásolhatja a rá kiszabott büntetést. Elmondása szerint ügyvédjével beadták az igazságügyi szakértői véleményt, amit a bíróság befogadott és elrendelte a saját szakvélemény elkészítését. Ezt egy vizsgálat követi majd, amelynek végén kiderül, hogy helybenhagyják-e, amit korábban megállapítottak a trombitaművész állapotáról. Éppen ezért, egyelőre nincs határidő arra, mikor kell bevonulnia a börtönbe.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

„Tüdőtágulásom van, úgynevezett keszonbetegségem, amitől gyakorta fulladok, köhögök, ezenkívül más problémám is van, ami kizárja azt, hogy bevonuljak. Bővebben nem szeretnék beszélni a részletekről, de azt elmondhatom, hogy a betegségem gyógyíthatatlan és visszafordíthatatlan. (…) Őszintén mondom, én örülnék a legjobban, ha bemehetnék a börtönbe, mert az azt jelentené, hogy nem vagyok beteg. Inkább egészségesen szeretném letölteni a büntetésemet, mint betegen kint maradni” – mondta Lajcsi.

Exit mobile version