Mi a véleményed az idei Sztárban Sztárról?
Számomra elképesztő, hogy ez a kilencedik évad, és még mindig vannak jó hangok. Nagyjából már kirajzolódott előttem, hogy zeneileg mire lehet számítani, kik lesznek azok, akik esetleg előbb kiesnek, és hogy alakul majd a mezőny. Persze ez változhat, hiszen a nézőknek, a szavazóknak sokszor eltér a véleménye a miénktől.
Az első adásban repkedtek a 10-es, 9-es pontszámok, pedig azt ígértétek, szigorúak lesztek.
Az elején mindenki megszaladt a pontokkal és éreztük, hogy nem kellett volna, de nagyon jó volt a műsor és jó kedve volt mindenkinek. Már akkor is voltak olyan produkciók, amikre adtunk kilenc pontot, de nem értek annyit, vagy amire tízet adtunk, de inkább csak kilencet érdemelt.
Ugyanakkor mi belelátunk a háttérmunkába is, nemcsak azt figyeljük, hogyan énekel az adott versenyző, hanem azt is, hogy mit látunk a színpadon, hogyan alakul át, mennyi munkát tesz bele.
Van olyan, amikor azt látjuk, hogy nincs munka a produkcióban, de ilyen lehet az is, amikor egy markáns férfi nőnek öltözik, ő azért nem tud annyit beleadni.
Neked is volt ilyen élményed, igaz?
Én szerepeltem ebben a műsorban, tudom, mi a nehézség, ezért merem mondani, hogy melyik produkcióban mennyi munka van. Már csak a magas sarkú cipő hordása is nehézséget jelent, nem beszélve a többi tényezőről. Én akkoriban hazavittem a női cipőt, és otthon gyakoroltam, hogy el tudjak menni a hálószobából a konyháig benne. A fiam felkelt és megrémült, amikor meglátott magas sarkúban, és kiabált, hogy azonnal vegyem le. Kontaktlencsét tesznek be, műkörmöt raknak fel, ami számomra például annyira idegen volt, hogy nem tudtam rendesen tartani a kezemet tőle.
Te is versenyzőből lettél zsűri. Változtat ez valamit az értékeléseden?
Én ugyanúgy izgultam a Dancing with the Starsban és a Sztárban Sztárban is, amikor ott álltam a zsűri előtt. Teljesen más úgy értékelni, hogy versenyzőként is van tapasztalatom. Ha azt látom, hogy valaki csak elkamuzza, kinevetem és nem foglalkozok vele. Viszont, ha valaki kemény munkát tesz bele, de véletlenül abban a három percben nem úgy sül el, az nem érdekel, mert látom, hogy sokat dolgozott.
Veled is előfordult ilyen?
Ha csak a Dancing with the Stars-t nézzük, akkor elmondhatom, hogy rengeteg munkát tettem bele, hétből hét napot edzettem és a nulláról kezdtem. Meg voltam elégedve azzal, hogy nyolc adásból hatot megéltem ott, de volt olyan, amikor nem értettem a zsűri értékelését. Volt, amikor nem beszéltek arról, milyen volt a tánc, hanem például arról, hogy arcban nem volt meg. De hát egy táncos műsorban nem az arcról kell kommunikálni, hanem tartásról, koreográfiáról. Akkor sem értettem a kemény pontozást, hiszen mi nem egy nemzetközi versenyre készültünk, hanem amatőrként szerepeltünk egy műsorban. Éppen ezért, én azon vagyok, hogy élvezzem a show-t. Van, hogy nagyokat nevetünk, mert annyira rossz valaki, de azért akadnak bőven érzelmes pillanatok is.
Szigorú zsűrinek tartod magad?
Papp Szabi szőrösebb szívű, én inkább csak a zenével foglalkozom, próbálom a hangot, a produkciót nézni. Attól függetlenül, hogy ez egy show-műsor, valamelyikünknek meg kell mondani, hol rontanak, hogy fejlődni tudjanak. Harmadik évad óta azt kommunikálom, hogy én szórakozni megyek a műsorba, és nem veszem komolyan, hiszen mindenki pályatárs, mindenki profi énekes, senkit nem kell ilyen-olyan útra terelnem. Ez nem egy tehetségkutató, ha az lenne, itt senki nem kapott volna 9 vagy 10 pontot, de mivel ez egy show-műsor, nem az a feladatom, hogy szigorú legyek.
Bejönnek általában a megérzéseid?
Miután az első két adás lemegy, már nagyjából tudom, hogy ki lesz a legjobb négy között.
Mi a véleményed az új zsűritársakról?
Szerintem nagyon jó az összhang köztünk. Az első adásban azt éreztem, nehéz volt megszokni, hogy mindenkinek beszélnie kell, de a harmadik, negyedik produkció után már gördülékenyen ment. Eleinte próbáltam én is kevesebbet beszélni, hogy Marics Peti és Tóth Andi is kiteljesedhessenek.
Mennyire okoz nehézséget olyan embereket véleményezni, akikkel munka- vagy baráti kapcsolatot ápoltok?
Nagyon nehéz, és jól mondta az első adásban Peti Oláh Ibolyának, hogy köszöni, hogy véleményt mondhat. Azt is meg kell köszönni, hogy ilyen előadók jönnek oda, akik sokat tettek már le az asztalra. Előttem mindig az van, hogy ezeket a tehetséges embereket nem fogom lehurrogni: van, akit a kora miatt, de azért sem, mert barátok és elképesztően jó énekesek. Lesz olyan, ami nagyon jó, és azt ki is emeljük, de lesz olyan is, ami rossz, arról pedig nem szabad sokat beszélni.
Tavaly voltál a Dancing with the Stars-ban. Mennyire maradt része az életednek a tánc?
Semennyire, pedig nagyon szerettem. Amikor vége lett, éreztem, hogy hiányzik valami, ami nyilvánvalóan a mozgás volt, ezért azóta is járok edzőterembe: súlyokkal dolgozok és kardiózok. A verseny alatt meghajtottak rendesen, fogytam közel tíz kilót, amit a rendszeres mozgásnak köszönhetően azóta is tartok.
Tartjátok a kapcsolatot a partnereddel, Mikes Annával?
A műsor után a családjainkkal elmentünk vacsorázni, kibeszéltük a történteket, de ma már ritkábban beszélünk. Ezek a műsorok ilyenek, hogy amikor ott vagyunk, együtt vagyunk hetekig, akkor mindenki beszél mindenkivel, majd hónapokig semmi. Mindenkinek megvan a munkája, családja, rengeteg tennivalója. Az élet elsodor minket egymástól, de ha úgy van, bármikor szívesen leülünk egyet beszélgetni.
A rengeteg munka mellett hogyan jut időd a családodra?
Nem olyan régen kitaláltam, hogy minden hónapban elviszem a feleségemet pár napra valahova. Január végén Mexikóban voltunk, hamarosan Izraelbe megyünk, áprilisban, a 25. házassági évfordulónkon pedig Párizsba utazunk majd. Májustól viszont rengeteg fellépésem van, akkor nem tudok elutazni. A gyerekekkel, unokákkal pedig azokon a napokon találkozom, amikor mindenkinek alkalmas és össze tudjuk egyeztetni.
A gyerekek is elfoglaltak?
A nagyfiam éttermet üzemeltet, a lányom otthon van a babákkal, a kisebbik fiam pedig zeneművészeti iskolába jár, dzsessz-zongorát és éneklést tanul. A lányomnak van egy fia, Medi és egy lánya, Inez. A fiamnak pedig két fia van, Attila és Nikolász.
Milyen érzés ilyen fiatalon nagypapának lenni?
Változó, hogy mennyi időt tudok az unokáimmal tölteni, de telefonon szinte mindennap beszélünk. Hétvégén folyamatos menetelés van, így csak a hétköznapok maradnak, de olyankor a fiam és a vejem is dolgozik, de egyeztetünk, és vagy én megyek hozzájuk vagy ők jönnek hozzám. Azon vagyunk, hogy minél többször találkozzunk.
25 éve vagytok házasok a feleségeddel. Mi a titok?
Nehéz fenntartani a tüzet ennyi ideig, és mondanom sem kell, nagyon fontos a partner.
Annyi hülyeséget tudnak a férfiak csinálni, természetesen a nők is, de azért nekünk, akik sokat járunk az éjszakában, nagyobb a kísértés.
Nem szerettem volna soha, hogy Ari dolgozzon, mert az én munkám abból állt, hogy este elmentem, reggel érkeztem, pihentem, és ha nincs otthon, akkor alig találkoztunk volna. Mindig úgy voltam nyugodt, ha otthon volt, főzött és nevelte a gyermekeinket. Hagyott engem kiteljesedni mindenben, én pedig igyekeztem minden mással pótolni. Nincs a jó házasságnak titka. Nagyon sokat veszekedtünk régen, ami most már szerencsére megritkult, de egyébként egy átlagos család vagyunk.
Mégis együtt maradtatok.
Az a jó, ha egy házaspár vitájába nem szól bele senki. Ha beleszóltak volna a szülők vagy bárki, aki közel állt hozzánk, akkor lehet, hogy már nem lennénk együtt. Ha jól csináltunk valamit, akkor abban lubickoltunk, ha rosszul, akkor a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Igyekszem ezt alkalmazni a saját gyerekeimnél is, mert nekik is mindent meg kell tanulniuk.
Akkor nincs titok?
Én hívő ember vagyok, ezért hiszek benne, hogy amit Isten egybekötött, azt ember nem tudja szétválasztani. Ha nincs olyan ok, amiért el kell válnunk, akkor nem kreálunk magunknak. Isten az egyetlen, aki ebbe a szövetségbe beléphet.