nlc.hu
Sztárok

Így változott Szabó Zsófi stílusa

Szabó Zsófi a harmincas éveire talált rá igazán önmagára, sosem ragyogott még ennyire

A húszas éveink a kísérletezésekre való, hogy a harmincasokat már bomba formában töltsük – ezt bizonyította be Szabó Zsófi stílusevolúciója is.
Szabó Zsófi

Ki mondta, hogy a húszas éveidben kell tökéletesnek lenned, mert onnantól csak lefelé vezet az út?! Ezt a nagyon durván ódivatú elképzelést nagyon gyorsan felejtsd el, hiszen a húszas éveidben még minden szempontból – így az önképed és stílusodéból is – csak keresed az utat. Az pedig, hogy „a harminc az új húsz” azért is hülyeség, mert sosem kellett volna, hogy másképp legyen: a harmincas éveidre érsz meg igazán és találsz rá önmagadra, ez az az időszak, amikor igazán kiteljesedhetsz.

Nézd csak meg például Szabó Zsófit, aki 34 évesen jobban tündököl, mint bármikor korábban. És most nem csak arról beszélünk, hogy bomba alakja van. Bár persze emellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen Zsófi keményen küzdött azért, hogy egészséges és fitt legyen. De ezenkívül megtalálta a hozzá passzoló stílust mind ruha, mind frizura, mind smink szempontjából, és nem mellesleg csak úgy árad belőle az önbizalom. Szóval, mivel úgy gondoltuk, hogy Zsófi útkeresése téged is inspirálhat, ezért összeállítottuk az alábbi galériát, melyben megnézheted, milyen hatalmas ívet járt be a színész-műsorvezető – miközben végig megmaradt ugyanannak a jó humorú, mosolygós lánynak, aki mindig is volt.

Szabó Zsófi
Megnézem
Összes kép (9)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top