nlc.hu
Sztárok
Beat, a Fekete vonatból: Nem voltam soha ilyen mélyen

A Fekete Vonat egykori sztárja emberhez nem méltó körülmények között él

Beat, a Fekete Vonat egyik tagja a Fókusz riporterének mesélt arról, hogy milyen nehézségekkel küzd manapság.

Interjút adott a Fókusznak a Fekete Vonat formáció egyik tagja, BEAT, aki a Fekete Vonat botrányos koncertje után mélypontra került és nem beszél a zenekar többi tagjával. Beat többe között arról beszélt, hogy már hajléktalan lenne, ha barátai nem segítenének rajta. Eddig egy munkásszállón élt, most pedig nem emberhez méltó körülmények között él.

Fekete Vonat

Fotó: Facebook

A rapper elmondta az interjúban, hogy

  • Jelenleg alkalmi munkákból tartja el magát.
  • Nem tartja a kapcsolatot a zenekartagokkal.
  • L. L. Juniornak egy odamondós rapdalban üzent.
  • Tavaly ősszel, 23 év után egy bőrönddel a kezében elköltözött a családjától, majd mindent a Fekete Vonat koncertre tett fel: ami szakmailag élete csúcspontja volt, anyagilag kész csőd.
  • Azt is elmondta, hogy kapott 3,7 millió forint előleget a koncertre, de az elment a korábbi tartozásokra, a fellépésre való felkészülésre és arra, hogy egyedülállóként ellássa magát.
  • Szorgalmas embernek tartja magát, volt már biztonsági jegyellenőr, könnyűgépkezelő, raktáros, segédmunkás.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, veszteséggel zárta az Aréna koncertjét a Fekete Vonat és elszámolási vitába keveredtek a tagok.

(RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top