Quentin Tarantino elért már annyit Hollywoodban, hogy megengedhesse magának a teljes őszinteséget. Ő az a fickó, aki már nem kertel az interjúiban, és bátran el szokta mondani, ha netán nem tetszik neki egy pályatársa munkája (íratlan filmes szabály, hogy az alkotók egymást nem pocskondiázzák nyilvánosan).
Ami a szívén, az a száján, és erre a szájra senki sem mer lakatot tenni. Az egyik őszinte kitárulkozását 2012-ben, a Django elszabadul sajtókörútján követte el, amikor arról kezdett beszélni, hogy a legtöbb rendező a karrierje legrosszabb alkotásait idős korában szokta elkövetni, alaposan rombolva ezzel azt az életművet, amit korábban olyan gondosan építgetett. Kijelentette, hogy neki emiatt esze ágában sincs öregemberként filmeket rendezni, mivel szeretne egy makulátlan életművet maga mögött hagyni, és ezért a tizedik nagyjátékfilm után (ő a két Kill Bill-filmet egynek számolja) rendezőként nem szeretne több filmet készíteni. Hogy a kijelentésének nyomatékot adjon, az elmúlt tíz évben különböző fórumokon újra meg újra megismételte és hosszabban kifejtette a gondolatmenetét, sőt állítása szerint a Volt egyszer egy Hollywood után már az járt a fejében, hogy talán a tizediket sem kellene megvárnia, mert ezzel már teljes az életmű.
Végül nemrég érkezett a hír, hogy a mostanában főként könyvírással és moziüzemeltetéssel foglalkozó Tarantino készen áll a legújabb forgatókönyvével. A sztori egy filmkritikusról szól, és jelenleg a rendező keresi azt a stúdiót, amelyik finanszírozná a produkciót. A tervek szerint már idén nyáron nekiállna a forgatásnak, ami szinte biztosan azt jelenti, hogy valamikor jövőre láthatnánk majd a kész produkciót. Eszerint van még egy bő évünk a nagy búcsúig, de a hatvanadik születésnap amúgy is összegzésért kiált: mi most Tarantino helyett is elgondolkodtunk azon, kik azok a hírességek, akik sokat köszönhetnek a jó öreg Quentinnek, és reméljük, az a minimum, hogy felköszöntik őt a szülinapján.
John Travolta
Közös munkák: 1
A mából visszanézve talán úgy tűnhet, hogy John Travolta a Grease óta mindig a csúcson volt, de ez távolról sincs így. Az 1994-es Ponyvaregény előtt a karrierjét félig már eltemette, egyedül a sorra érkező Nicsak, ki beszél folytatások tartották őt a föld felett. De csak egy kicsit. Ugyan nem ő volt Tarantino első választása a bérgyilkos Vincent Vega szerepére, Travolta maximálisan élt a lehetőséggel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a színész azóta is abból az iszonyatos mennyiségű coolságból él, amit a Ponyvaregénynek köszönhetően magára szedett, és a legikonikusabb táncmozdulatait is Quentin Tarantinónak köszönheti. Ezért minimum jár egy „Boldog szülcsit!” képeslap az egykori rendezőjének még akkor is, ha azóta sem hívta őt újabb filmbe.
John Travolta és Quentin Tarantino a Ponyvaregényben (Fotó: Miramax / A Band Apart / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP)
Christoph Waltz
Közös munkák: 2
Mennyi az esélye annak, hogy egy nem túl ismert színész a szomszédos Ausztriából nemzetközi szupersztárrá avanzsáljon? Oké, Arnold Schwarzenegger úttörő szerepét a témában már senki sem veheti el, de tény, hogy nem sok olyan rendező van, aki képes Christoph Waltzból egyetlen filmmel sztárt csinálni. Quentin Tarantino képes volt rá, Waltz pedig ezt az élete alakításával hálálta meg neki a Becstelen brigantykban, amiért Oscar-díjat is kapott. Az pedig már a sors fintora, hogy egy újabb Oscar-szobor is jutott neki a Django elszabadulban nyújtott játékáért, pedig abban a filmben szinte ugyanazt hozta, mint Hans Landaként, csak épp pepitában. Nem baj, nem irigyeljük tőle. Ő is jön Quentinnek eggyel.
Christoph Waltz és Quentin Tarantino a 2010-es Golden Globe-on (Fotó: Frazer Harrison / Getty Images via AFP)
Uma Thurman
Közös munkák: 3 (illetve ha a két Kill Billt egynek számoljuk, akkor 2)
Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek a Kill Bill-filmek sajtókörútjaira, és talán csak én vagyok a ludas, de bennem egyértelműen az a benyomás alakult ki, hogy Tarantino számára Uma Thurman nemcsak egy színésznő volt, hanem a múzsája és a szerelme is egyben, és ez még úgy is igaz, ha kettejük között a szakmai kapcsolaton és a barátságon túl sosem volt több. Quentin vonzódásának ékes példája, hogy a híresen lábfetisiszta rendező a Ponyvaregényben előbb mutatja Thurman lábait, mint őt magát (amikor Travoltáék a film elején a lábmasszázsáról beszélgetnek), és hasonlóan fontosak a színésznő lábai a Kill Bill esetében is. Azt soha nem állítanám, hogy Uma Thurman Tarantino nélkül nem futott volna be szép karriert, hiszen már a Ponyvaregény előtt is ismert név volt, de az biztos, hogy e három film nélkül sosem került volna abba a szupersztár-státuszba, amibe 2003-2004 környékén jutott. Jár tőle egy „Isten éltessen, Quentin!” telefonhívás emberünknek. Esetleg egy chaten átküldött lábfotó…
Uma Thurman és Quentin Tarantino a Kill Bill Los Angeles-i premierjén (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)
Guy Ritchie
Közös munkák: 0
Nem kell ahhoz együtt dolgozni Quentin Tarantinóval, hogy az író-rendező komoly hatást gyakoroljon az emberre, sőt még csak egy kontinensen sem kell tartózkodni vele. Guy Ritchie ugyan az elmúlt évtizedekben már túlnőtt azon, hogy egyszerűen elintézzük őt annyival, hogy egy Tarantino-epigon, de ettől még tagadhatatlan, hogy a korai műveire (és a későbbi gengszterfilmjeire) mekkora hatással volt az amerikai videotékás. Mindketten szeretnek sok szereplőt mozgatni, mindketten erősen támaszkodnak a régi popdalokból összepakolt filmzenére, nem annyira preferálják a lineáris történetmesélést, dialógusközpontúak és otthonosan mozognak az alvilági figurák világában. A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső és a Blöff sem létezhetnek a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény nélkül, és bár azóta Ritchie karrierje már önállósodott, reméljük, lesz olyan jó fej, hogy ő is felköszönti a nagy napon a példaképét.
Quentin Tarantino és Guy Ritchie a 2006-os Vanity Fair Oscar-rendezvényén (Fotó: E. Charbonneau/WireImage for Vanity Fair Magazine )
Tim Roth
Közös munkák: 4
Tim Roth ugyan Angliában már nevet szerzett magának a kilencvenes évek elején, de a hollywoodi áttörés még váratott magára, és ezt végül egy zöldfülű rendezőnek, Quentin Tarantinónak köszönhette, aki kiválasztotta őt a Kutyaszorítóban főszerepére. A rendező olyannyira megszerette a színésszel közös munkát, hogy később már külön Rothnak írt szerepeket – a színész ezt a tavalyi interjúnkban mesélte el – például a Ponyvaregényben és a Négy szobában, de Roth megfordult nála később az Aljas nyolcasban is. Máig baráti viszonyt ápolnak, gyakran váltanak üzeneteket és hívják fel egymást, így jó esély van rá, hogy emberünk a születésnapján is felköszönti majd a nagy Tarantinót.
Tim Roth, Quentin Tarantino és Kurt Russell az Aljas nyolcas londoni premierjén (Fotó: Dave J Hogan/Getty Images)
Samuel L. Jackson
Közös munkák: 6 + 1
Ha a közös munkák száma alapján kellene meghatároznunk, ki Tarantino kedvenc színésze, akkor egyértelműen Samuel L. Jackson nevét kellene mondanunk. Ők ketten minden szempontból imádják egymást, a színész akkor is örömmel mond igent Tarantinónak, ha csak egy aprócska szerepre kell beugrani (például a Kill Billben), mivel ha tőle jön a hívás, mindig van rá esély, hogy briliáns lesz a végeredmény. A kapcsolatuk csúcspontja egyértelműen a Ponyvaregény, de eredményes együttműködést hozott számukra a Jackie Brown, az Aljas nyolcas és a Django elszabadul is, a Becstelen brigantykban pedig Jackson narrátorként működött közre. Jackson persze Tarantino nélkül is cool fickó volt, de a rendező volt az, aki a coolságát a világ tudomására hozta, és ezt a színész is tudja, és máig hálás érte. Nem csoda, hogy kiállt mellette, amikor egy időben azzal próbálták támadni a rendezőt, hogy fehér ember létére feltűnően sokszor használják a szereplők a filmjeiben az n betűs szót. Reméljük, süt egy tortát Quentinnek. (És mi az a plusz egy? A Tiszta románc, amit Tarantino írt ugyan, de nem ő rendezte.)
Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson a hollywoodi Hírességek Sétányán, 2015-ben (Fotó: Todd Williamson/Getty Images for The Weinstein Co.)
Robert Rodriguez
Közös munkák: 5
Quentin Tarantino az egyike volt azoknak, akik már a nullpénzből készült bemutatkozó filmjénél, az El Mariachinál felfedezték Robert Rodriguez tehetségét. Nem csoda hát, hogy szerepet vállalt a mexikói őstehetség első amerikai filmjében, a Desperadóban, utána pedig gyors egymásutánban csinálták meg együtt az Alkonyattól pirkadatigot és a Négy szobát. Rodriguez van annyira tehetséges, hogy Tarantino nélkül is sokra vitte volna, de az biztos, hogy sokat segített a karrierjének, hogy a kilencvenes években felkarolta és alkotótársának tekintette őt Hollywood legmenőbb alkotója. Később még megpróbálkoztak egy double bill-es B-filmmel, a Grindhouse-zal, de a siker itt már elmaradt: ez volt eddig Tarantino pályájának egyetlen látványos bukása. Egy kicsit még Rodriguez Sin Cityjébe is besegített, de azóta már nagyjából külön utakon járnak, főképp azért, mert Robert Rodriguez mostanában főképp gyerekfilmekben és tucat hollywoodi látványorgiákban utazik, ami nem éppen Quentin terepe. Ettől függetlenül reméljük, máig jóban vannak, és talán Rodriguez is visszatalál még valamikor a cool korszakához. Addig is legalább írja ki Tarantino FB-s üzenőfalára, hogy „Boldog születésnapot, hombre!”
Quentin Tarantino és Robert Rodriguez a 67. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Andreas Rentz/Getty Images)
