nlc.hu
Sztárok
Peller Anna és Peller Mariann válása

Kiderült: egyszerre került válságba a Peller nővérek házassága

Tönkrement házasságuk után együtt gyógyítják a lelküket a testvérek.

Mint arról beszámoltunk, 14 év házasság után válik Peller Anna és férje, Lukács Miki, 5 hónapja pedig Anna húga, Mariann jelentette be, hogy kilép a házasságából. A két bejelentés között ugyan eltelt néhány hónap, de a nővérek házassága – a Story magazin értesülései szerint – éppen egy időben került válságba, és egymást támogatva nyitottak új fejezetet az életükben.

Peller Mariann és Peller Anna

Peller Mariann és Peller Anna az Életünk története című műsorban 2020-ban – Fotó: Sajtóklub

Anna és Mariann testvéri kapcsolata különlegesen erős, a színésznők-műsorvezetők együtt vannak jóban és rosszban. Bár a szakítás részleteiről, annak okáról egyikük sem számolt be, annyit tudni lehet, hogy mindkettejük magánélete két évvel ezelőtt vett lejtmenetet: egyszerre került válságba a házasságuk, amit egyiküknek sem sikerült megmenteni. Ahogy egykor boldogságukban, úgy most a nehézségekben is osztoznak egymással a Peller lányok, akinek az élete a múltban és a jelenben is kísértetiesen hasonló. 

Mint a Story magazin megjegyzi, az immár egyedülálló édesanyák most egymásba kapaszkodva néznek szembe életük új fejezetével, amelyben a gyermekeik és a karrierjük mellett idővel talán egy új szerelem is helyet kaphat, most azonban a lelki gyógyulás a cél.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Story - címlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top