Judy már évek óta nem találja a helyét, önbizalomhiánnyal küzd, illetve harcol a válságba jutott házasságáért. Szakember segítségével próbál kimászni eddigi élete talán legmélyebb gödréből – írja a Blikk.
„Voltam meditálni, jógázni, jósoltatni, kineziológusnál, sőt jó pár pszichológust is kipróbáltam, de egyik sem segített. Aztán rátaláltam (…) a családállítás módszerére. (…) A módszer bevált, az első alkalommal már olyan sérelmek szakadtak fel bennem, hogy hangosan zokogtam” – mesélte a bulvárlapnak az énekesnő.
Elmondása szerint halad az úton, mostanra már sokat fejlődött. „Most már például elhiszem, ha valaki azt mondja rám, hogy szép vagyok. Amikor elkezdtem járni, azt éreztem, belül rohadok… Romokban hevertem, nem tartottam magam jó anyának, előadónak, feleségnek” – vallotta be Judy.