nlc.hu
Sztárok
Így búcsúzik Falusi Mariann Lang Györgyitől

Ezzel a dallal búcsúzik Falusi Mariann Lang Györgyitől

Megható módon vett búcsút a Facebookon az énekesnő.

Mint mi is megírtuk, hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon rengetegen fejezték ki részvétüket, pályatársak, politikusok, kollégák egyaránt. 

A legszívszorítóbb poszt mind közül Pa-dö-dő másik tagjáé, Falusi Marianné, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, mégpedig azt a változatot, amit ketten énekelnek Lang Györgyivel. 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is a Facebookon vett búcsút az énekesnőtől, mint írja Lang Györgyinek Falusi Mariannal együtt fontos szerepe volt abban, hogy a rendszerváltás egyszerre felszabadító és sok új terhet hozó időszaka derűvel, humorral, iróniával telt meg.

„Miközben a közönség felé jókedvet sugárzott, az élet nem volt hozzá kegyes. Az egykor a színpadon lelkesen táncoló énekesnő hosszú évek óta kerekesszékben élt, tavaly pedig súlyos stroke tette még nehezebbé mindennapjait. Ám ő mozgásában és beszédében korlátozva is dolgozott és megőrizte érdeklődését a világ és Magyarország dolgai iránt. Demokrata volt, aki véleményét mindig felvállalta, nem törődve semmilyen következménnyel. Fájdalmas állapotában is megmaradt szabad embernek. Megpróbáltatásai ma véget értek. Karcos, szókimondó bölcsessége, sokoldalú tehetsége mindannyiunknak hiányozni fog. Együttérzek szeretteivel, rajongóival és csodálatos barátjával, Falusi Mariannal” – tette hozzá. 

Lang Györgyi és Falusi Mariann, a Pa-dö-dõ együttes tagjai Lang Györgyi budapesti otthonában 2019-ben

Lang Györgyi és Falusi Mariann, a Pa-dö-dõ együttes tagjai Lang Györgyi budapesti otthonában 2019-ben. (Fotó: MTVA/Keleti Éva)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top