nlc.hu
Sztárok
Zámbó Krisztián Jimmy viaszbábujáról

Zámbó Krisztián édesapja viaszbábujáról: „Örülök neki, hogy a menyasszonyom találkozhatott vele ilyen szinten”

A készülésben is ott volt Krisztián.

Tegnap megnyitotta kapuit a budapesti Madame Tussauds múzeum, amely 51 magyar és nemzetközi figurával várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón felfedték a magyar hírességek viaszbábuit, többek között Zámbó Jimmyét is, mely miatt az egész család részt vett a rendezvényen. 

Zámbó Krisztián és Jimmy viaszbábuja

Fotó: Trenka Attila

Zámbó Krisztián meghatódva ölelte át az édesapjáról készült viaszszobrot és a Fókusznak azt is elmondta, milyen érzések kavarogtak benne. 

Én végig követtem két és fél éven keresztül, ahogyan apu készült, ezt az egész sztorit, beavattak a dolgokba. Talán az utolsó koncertjein viselte azt a ruhát, ami most rajta van. Az ékszerek természetesen replikák, mert az eredetik el vannak téve, a család vigyáz rá, azokat azért nem adtuk oda. Nyilván elképesztő hatással volt rám őt látni. Én voltam a fiúk közül a legnagyobb, akinek a legtöbb élménye volt vele. Nagyon-nagyon nagy élmény látni – fogalmazott Krisztián, akinek az is külön örömet okozott, hogy Takács Zsuzska ott volt vele. – Valahol az is nagyon jól esett, hogy itt van velem a menyasszonyom, akivel 12 éve együtt vagyunk. Örülök neki, hogy ha másképpen nem is, de találkozhatott vele valamilyen szinten, láthatta, milyen magas volt apukám.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top