nlc.hu
Sztárok
Herczeg Zoltánt megviselte a börtön

Herczeg Zoltán: „Fél évig magzatpózban aludtam“

A saját testmagasságánál jóval rövidebb ágyon kellett meghúznia magát.

Másfél hónapja van házi őrizetben Herczeg Zoltán, aki korábban fél évet töltött letartóztatásban a folyamatban lévő ügye miatt. A divattervező most arról vallott, hogy masszőr kezeli a börtön után, mert az ágy igencsak megviselte a gerincét.

Herczeg Zoltán

Herczeg Zoltán (Fotó: Olajos Piroska)

„Fél évig tulajdonképpen magzatpózban aludtam, hiszen az ágy csak 180 centi hosszú volt, ami épp tíz centiméterrel rövidebb nálam. Emiatt hiába próbáltam helyezkedni, valahová mindig beütöttem egy testrészem, így maradt a magzatpóz, ami alaposan igénybe vette a hátam, vállam. Ehhez hozzá jött még az a kemény fegyencedzés is, amit bent sokkal intenzívebben végeztem, mint előtte idekint” – nyilatkozta a híresség, majd így folytatta.

„Az itthoni ágyam két méterszer két méteres, de még azon is állandóan helyezkedem, viszont a börtönben erre nyilván nem volt lehetőségem. Fél év után pedig az ember megérzi, ha hosszú órákat tölt naponta ugyanabban az összegömbölyödött pózban. (…) De felvettem a kapcsolatot csontkováccsal is, mert lehet, hogy drasztikusabb beavatkozásra lesz szükségem” – mondta a Blikknek Herczeg Zoltán, aki korábban arról beszélt, hogyan kezdték ki a börtönben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top