Gyásszal és fájdalommal telnek Tóth Judit napjai, mióta a férje, Cs. Németh Lajos hosszú és súlyos betegség után egy hónapja elhunyt. A Jászai Mari-díjas, 83 éves színésznő nem tudja megszokni, hogy több mint 60 év házasság után egyedül maradt. Bevallotta a Blikknek, képtelen tovább színészkedni a férje halála után.
„Olyan, mintha az egyik felem leszakadt volna, ezt a veszteséget nem lehet feldolgozni” – nyilatkozta megtörten. Elmondása szerint semmi sem tudja kizökkenteni ebből az állapotból, még a munka sem. „Jönnek olykor felkérések, de eldöntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat, visszavonulok. Sem forgatni, sem játszani, sem szinkronizálni nem akarok már” – jelentette ki Tóth Judit. „Nem vagyok olyan állapotban lelkileg, hogy dolgozni tudjak, de a lábfájdalmaim miatt fizikailag sem” – indokolta a bulvárlapnak, miért fejezi be a színészkedést.
Az özvegy egyébként hazavitte magával a férje hamvait, így némi vigaszt jelent számára, hogy elhunyt párja földi maradványai vele vannak.