Nyergesi Tímea A Nagy Ő előző évadában szerzett népszerűséget. 19 lány közül végül ő lett Árpa Attila választottja, ám azt rögtön leszögezték, sajnos szerelem nem alakult ki közöttük, így a műsorral a kapcsolatuk is véget ért. Timi most több lábon él, egyrészt továbbra is foglalkozik lovakkal, és mint mostanában több celeb, ő is felregisztrált az OnlyFansre.
A műsorban láthatták a nézők Beát is, aki bevallotta, korábban erotikus munkából élt, ami Attilának egyáltalán nem tetszett, ezért haza is küldte. Timit végül Bea rántotta be, hogy regisztráljon az oldalra, ahova erotikus tartalmakat lehet feltölteni, melyet a feliratkozók pénzért cserébe tekinthetnek meg.
„Beával összebarátkoztunk a műsor után, így lett OnlyFansem, ő mutatta meg. Hallottam róla korábban, de akkor nem foglalkoztam vele. Most úgy gondoltam, hogy megnézem én is, mit lehet ebből kihozni. Vannak olyan képeim, amelyeket Instagramra már soknak érzek, ezért OnlyFansre a merészebb, budoár fotókat töltöm fel – magyarázta a Blikknek Timi, akinek a fotóit havi 20 dollárért, körülbelül 6930 forintért lehet megtekinteni. – Lesznek erotikusabb képek is. Folyamatban vannak az anyagok, amik takarnak merészebb vonalat is. A lovas fotózást szeretnénk továbbvinni profi fotóssal. Igényes képek várhatóak, vannak terveink bőven Beával is! Feliratkoztak az oldalra olyan férfiak, akik a műsorban is követtek, és örültek, amikor megtaláltak ezen a platformon. Kapok üzenetet bőven.”
A lány azóta sem találta meg a szerelmet, de jelenleg nem is keresi, mint mondja, Attilával viszont jóban maradtak. „Attilával a műsor után még találkozgattunk, azért nem egy tollvonással lett vége a dolognak. Nemrég beszéltem is vele, de már nincsen meg az a jellegű kapcsolat, mint régen, inkább csak baráti, jóban maradtunk.”